A francia elnök szerint közeledik egy pillanat Európában, „amikor helyénvaló lesz nem gyávának lenni”.
A rendszert először használják majd az Egyesült Államokon kívül.
Medvegyev szerint a független Ukrajna koncepciójának örökre el kellene tűnnie. A mögötte levő térkép jól illusztrálja, hogy mik a tervek.
Boris Pistorius szerint Putyin információs háborújának célja, hogy megossza Németországot.
Az ukránok egyelőre nem vállalták magukra a támadást.
Az orosz állami RT-csatorna vezetője hozta nyilvánosságra pénteken a vélhetően lehallgatással megszerzett felvételt, amiről még nem tudni, hogy nem manipulált-e.
Kifejtette, hogy szerinte a nyugati államok azt szeretnék, ha a szerbek elismernék Koszovó függetlenségét, és felállítanának egy baloldali bábkormányt.
A lap kiadója szerint a magyar média nehéz helyzetben van, ezért próbálnak segíteni.
Ugyanakkor megérti, ha azok az országok, amelyek nagy hatótávolságú fegyvereket küldenek, korlátozni akarnak. A finnekről nem tudni, milyen fegyvereket küldenek.
Lendületet vehet az orosz előrenyomulás, felőrlő hadműveletek és koncentrált támadás is lehetséges. Putyin valószínűleg továbbra is el akarja foglalni Kijevet és Odeszát is.
Az orosz elnök évértékelőjében azt mondta, a „nyugati retorika nukleáris fegyverek használatával és következésképpen a civilizáció elpusztításával járó konfliktussal” fenyeget.
Az opciót az amerikaiak, a britek, a lengyelek és a svédek is kizárták.
Az oroszok nem boldogok az ukrajnai háborútól, de továbbra is készek folytatni azt. Tudják és érzik, hogy nagyon magas árat fizetnek mindenért, ennek ellenére tartanak ki a hadi cselekmények támogatása mellett.
Stéphane Séjourné külügyminiszter pontosította, miről beszélt Macron.
Az ukrán vezérkar adatai szerint az elmúlt két évben Oroszország a most lelőtteken kívül 340 katonai repülőgépet veszített.