A drón a főváros, Vilnius felett is áthaladt, végül egy katonai kiképzőterületen találták meg pénteken.
Svédország, Norvégia és Dánia vezetői szerint az amerikai fegyverek döntően hozzájárulnak majd Ukrajna védelmi kapacitásainak erősítéséhez.
Kreml-közeli források szerint Putyin kételkedik abban, hogy hatékonynak lennének Trump ultimátumai.
Trump három hete jelentette be, hogy új módszer jön.
Az Egyesült Államok már 2019-ben kilépett az egyezményből.
„Teljesen megsemmisült egy Szu-30SzM típusú repülőgép, egy másik ugyanilyen típusú pedig megrongálódott. Három Szu-24-es repülőgép is találatot kapott” – közölte az Ukrán Biztonsági Szolgálat.
Az amerikai elnök nemrég két atomtengeralattjárót küldött Oroszország közelébe, Dmitrij Peszkov szóvivő szerint nyilvánvaló, hogy ezek eddig is harckészültségben voltak.
A drónbeszerzéseket árazták túl.
A miniszterelnök arra számít, hogy előbb-utóbb a nyugati határainkat is védeni kell a bevándorlóktól, a lázadó fiatalokkal megértőbb, mint Bayer Zsolt, de Azahriaht már nem hallgat.
Most írtak alá egy újabb szerződést Dél-Koreával.
Tűz ütött ki egy olajfinomítóban és egy rádióüzemben, robbanások voltak egy katonai légibázis közelében.
Putyin közben a belarusz elnök társaságában arról beszélt, reméli, hogy folytatódnak a béketárgyalások, amúgy meg tömegesen gyártják az újfajta rakétájukat, és az első adag már meg is érkezett a hadsereghez
Hihetetlen, de igaz – mondta az amerikai elnök Steve Witkoff utazásáról.
A nyersanyagot alternatív forrásokból szerzik be.
Az áldozatok között van egy hatéves kisfiú is, lakóházat is ért találat.