Orbán a budapesti Trump-Putyin-találkozó hírével a háta mögött óriási magabiztossággal repülhetett volna Brüsszelbe. Mivel a találkozót lefújták, ugyanolyan elszigetelt helyzetben lesz, mint a korábbi EU-csúcsokon volt. A befagyasztott orosz vagyon felhasználására viszont így is mondania kell majd valamit.
Fabien Mandon szerint az oroszok könnyen kísértésbe eshetnek, hogy „a mi kontinensünkön folytassák a háborút”.
Már Ukrajna 2022-es lerohanása előtt is éveket töltött a fronton mentősként, Mariupol ostromakor pedig orosz fogságba esett Julija Pajevszka, Taira. A 444-nek arról is beszélt, mi segítette át a legnehezebb időszakon, elmondta mit üzen a magyar kormánynak, és hogy a tőlünk kitiltott Robert Brovdi mindig azt mondja, ő Magyarországot is védi.
A gyerekeket biztonságban kimentették, és most menedékhelyeken tartózkodnak, közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Az ukrán elnök abban viszont kételkedik, hogy ezt a javaslatot Putyin támogatná.
Nem értem, hogy mit jelent a halasztás, ha még nem tűzték ki a dátumot – mondta a magyar külügyminiszter. Ez a magyarázat a Kremlből lehet ismerős.
Kijevet szeptember 28-a óta nem érte ekkora támadássorozat.
A magyar miniszterelnök sem tud szembenézni a tényekkel.
Trump nem akarja, hogy a következő találkozónak Alaszkához hasonlóan ne legyen érdemi eredménye.
Oroszország pedig Kijevet támadta az éjjel, két ember meghalt.
Egy Fehér Házi forrás szerint.
Az orosz külügyminiszter Lengyelországot terrorizmusra való nyitottsággal vádolta meg.
Egy ukrán tulajdonú csomagkézbesítő céget akartak támadni, de leleplezték őket, mielőtt robbanthattak volna.
A kemény hangvételű dokumentumot a britek publikálták.
Jó kérdés, hogy mit tesznek, ha nem is lesz ilyen találkozó Budapesten.