orosz-ukrán háború

A kínai fenyegetés miatt Tajvan kiképzi a tartalékosokat

„Az ukrajnai helyzet ismét bebizonyította, hogy a nemzetközi szolidaritáson és segítségen kívül a nép egységétől függ egy ország védelme” – mondta a gyakorlóruhát és golyóálló mellényt viselő Caj Jing-ven elnök.

Herczeg Márk
háború

Az IMF szerint akár 35 százalékkal is zsugorodhat idén az ukrán gazdaság

Előrejelzésük szerint orosz gazdaság is mély recesszióba kerül idén, de Putyin agressziójának következményeit a világ számos országában érezni lehet majd.

Horváth Bence
gazdaság

Pekingben bíznak benne, hogy Kína lehet az igazi győztese ennek a háborúnak

Ehhez ügyes helyezkedés mellett persze némi szerencsére is szükségük lesz majd.

Horváth Bence
külföld

Putyin gárdájának vezetője is elismerte, hogy nem a tervek szerint haladnak a hadműveletek Ukrajnában

De továbbra is biztosak a győzelemben.

Czinkóczi Sándor
háború

Ukrajna miniszterelnöke: Végre felnyílt a világ szeme

Zelenszkij helyett Denisz Smihal intézett beszédet az Európa Tanácshoz. „Iskolákat, óvodákat, kórházakat bombáznak. Gyerekeket ölnek. Túszokat ejtenek”- mondta az orosz erőkről, akiket terroristaként emlegetett. Köszönetet mondott a magyar embereknek is, akik segítenek a menekülteknek.

Boros Juli
háború

Moszkva szerint lehet, hogy kénytelenek lesznek rubelben fizetni a devizaadósságukat

A pénzügyminiszter szerint a szankciók miatt fordulhat elő ez a helyzet. Kérdés, hogy a külföldi hitelezők mit szólnának ehhez.

Horváth Bence
külföld

Toroczkai: Ez arról szól, hogy végső soron azt szeretnék, hogy ha mindenki homoszexuális lenne

A Mi Hazánk miniszterelnök-jelöltje szerint mindenképp le kellett darálni a mesekönyvet, mert gyalázatos volt. A 2011-ben még Szálasit éltető párttagokat pedig nem lehet örökre leírni egy olyan országban, ahol a kommunista rendszer fenntartói a politikai elit tagjai. A Fidesz már fenyegeti a párt jelöltjeit, visszalépést várnak tőlük.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Varga Judit: Tisztelet a bátraknak!

Azért nem kell félreérteni. Ezek másik bátrak. Most a stratégiai nyugalom a legfontosabb.

Boros Juli
elmebaj

Beindult a civilek evakuálása Mariupolnál

Végre tényleg át tudnak haladni a humanitárius folyosón a szétlőtt városból menekülő civilek.

Czinkóczi Sándor
háború

Putyin szóvivője szerint az amerikaiak és az Unió tehetnek arról, hogy civilek halnak meg Ukrajnában

Csavaros észjárás: provokálták az oroszokat, hogy aztán őket tehessék felelőssé a halálesetekért.

Boros Juli
háború

Bloomberg: a háború miatt Magyarország és Lengyelország is megkaphatja az EU-s pénzeket

A büntető intézkedések túl kockázatosak lennének, így nem fogják visszatartani az uniós kifizetéseket.

Vég Márton
gazdaság

„Ez lehet az utolsó videó a csatornán” - orosz nézőinek üzen a luhanszki utazóvlogger

„Még mindig azt hiszitek, hogy ez egy különleges katonai művelet?” Az Oroszországban is népszerű Anton Ptuskin a háború valóságával szembesíti nézőit.

plankog
háború

Mini Putyin a kinyújtott ujjon: Kolodko Mihály óriási miniszoborral reagált a háborúra

Budapestnek máris van minőségi orosz-ukrán háborús emlékműve. A művész- aki a művet gerillamódszerrel, az éjszaka állította fel - tökéletes helyet talált neki a Moszkva sétányon Budapesten.

Szily László
MŰVÉSZET

A Deutsche Bank is távozik Oroszországból

Az OTP még marad egy kicsit.

Vég Márton
gazdaság

Mariupol pusztulása felülnézetből

Megdöbbentő drónfelvétel a támadás alatt álló kikötővárosról.

Szurovecz Illés
háború