Legalább öten meghaltak a hétfő reggeli támadásban.
A munkatársak biztonságban vannak, mondta Szijjártó Péter.
Reggel fél hét körül a Guardian tudósítói is hallottak két robbanást, amit pillanatokon belül követett egy harmadik is.
Minden nyolcadik.
Pénteken még azt mondta, leállítja az ukránok számára létfontosságú műholdas internetszolgáltatást, ha az amerikai kormány nem száll be a költségekbe.
A nemzetközi zenészközösség azt várja, hogy az orosz kollégáik is foglaljanak állást.
A pénzügyminiszter a Világbank közgyűlésén beszélt erről.
11 katona meghalt, további 15 megsérült.
Az orosz vezetés elszánta magát, hogy teljes mértékben „beleáll” a háborúba, és olyan eszkalációs lépéseket is megtesz, amelyektől korábban ódzkodott, tömegpusztító fegyverekhez viszont egyelőre nem nyúl. Moszkva precíziós eszközei még nem fogytak el, ám az ukrán légvédelem is egyre hatékonyabb.
Ha nem veszik meg a negyedmillió forintos golyóálló mellényt, anélkül viszik őket az ukrán frontra.
Minszk továbbra is azt állítja, hogy csak védelmi célokra használnák az egységet az „ukrán fenyegetés” miatt.
Az ukrán védelmi miniszter szerint a háború kezdete óta az oroszok a rakétáik kétharmadát ellőtték mostanra.
A háború oroszországi tálalásában jelentős szerepet betöltő bloggerek között az terjed, hogy őket is ellenőrizni kezdi az orosz médiahatóság.
Tüzérségi lövedékeket, páncéltörő fegyvereket és járműveket is küldenek. Szaúd-Arábia pedig 400 millió dolláros humanitárius segélyt küld.
4 és 82 éves áldozata is van már az orosz katonák által elkövetett szexuális erőszaknak Ukrajnában.