A főpolgármester szerint rekordgyorsasággal dolgoznak a szolgáltatások helyreállításán.
Uladzimir Makej 2012 óta volt pozícióban. Hétfőn találkozója lett volna Szergej Lavrovval.
Sokan 20 vagy akár 30 órán át voltak áram nélkül.
Teljesen kimerülhettek a nagy hatótávolságú készleteik.
Hatmillió ukrán háztartásban nincs áram.
Azután, hogy a tiltakozó katonaanyákkal nem volt hajlandó találkozni. Az orosz elnök egy hibáját ismerte el, szerinte korábban kellett volna annektálni a megszállt ukrán területeket.
A kórházban ápolt gyerekeket már Mikolajivba szállították.
A köztársasági elnököt Volodimir Zelenszkij hívta meg az Index szerint.
Megszavazták azt is, hogy bűncselekménnyé nyilvánítsák a háborús bűnök tagadását.
Az orosz rakétatámadás miatt.
Ha nem sikerül, akkor a konfliktus csak befagy, és bármikor újrakezdődhet.
Annak ellenére, hogy Ukrajna elszántsága és ellenállóképessége nemcsak Moszkvát, a Nyugatot is meglepte, korai volna még ukrán győzelmet hirdetni. Nyilvánvaló, hogy Oroszország hosszú háborúra készül.
Nagyjából 37 ezer forintnyi hrivnyától szabadítják meg a legnagyobb keletukrán város első emberét.
Amerikai védelmi szakemberek szerint semmi sem utal arra, hogy a rakétáik orosz kézbe jutottak volna.
„Nehéz elképzelni, hogy a lerombolt ukrán emlékművek látványa miért inspirálta a szóban forgó járókelőt további pusztításra.”