orosz-ukrán háború

Lettország leállította az utolsó független orosz televíziós csatornát, amelyet Oroszországban már korábban blokkoltak

Hiába menekült Oroszországból Rigába a Dozsgy, a lettek nemzetbiztonsági okokra hivatkozva ellehetetlenítették.

Tárkányi Flóra
külföld

Hiába a szankciók, Oroszország továbbra is gyárt olyan rakétákat, amelyekhez nyugati alkatrészekre van szüksége

Vagy megkerülik a szankciókat, vagy nagyobb készleteket halmoztak fel még a háború előtt.

Tárkányi Flóra
háború

Drónnal támadtak egy orosz katonai repteret

Kigyulladt egy üzemanyag-tároló a kurszki reptéren, a megyei kormányzó szerint a tüzet sikerült lehatárolni, és senki sem sérült meg. Két nap alatt ez már a harmadik orosz légitámaszpont, amit dróncsapás ért.

Király András
külföld

Napokra áram nélkül maradhat a háztartások fele Kijevben és a környékén

A hétfői orosz rakétacsapások után le kellett kapcsolni a hálózatot, hogy megóvják az áramingadozások miatti károktól.

Király András
külföld

Litvánia az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban ki fogja kérdezni a vízumigénylő oroszokat és fehéroroszokat

A feltett kérdések listáján többek között az iskolai háttér, esetleges katonai szolgálat, üzleti kapcsolatok és korábbi tevékenységek után fognak érdeklődni a NATO-, illetve nem EU-s tagországokhoz fűződő viszonyon kívül.

Herczeg Márk
háború

Ha az oroszok elérnek Csapig, nem állnak meg

Anatolij Fedoruk, Bucsa polgármestere villámlátogatáson járt a Ferencvárosban, amely testvérvárosi kapcsolatot kíván létesíteni a márciusban borzalmas bűncselekmények színterévé vált ukrán várossal.

Király András
POLITIKA

Az olajembargó első napját gond nélkül túlélte Európa, és itt sem emiatt van most hiány

A magyarországi benzinkutakon tapasztalható hiányhoz nincs köze a tengeren szállított nyersolajra érvényes behozatali tilalomnak, sem az orosz olajra biggyesztett ársapkának.

Magyari Péter
gazdaság

Lavrov: A nukleáris hatalmak közvetlen összecsapásával járhat a NATO konfrontációja

Új szint: a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásával foglalkozó konferencián atomháborúval fenyegetni.

Csurgó Dénes
külföld

Két ember meghalt, Odessza pedig víz nélkül maradt a hétfői orosz rakétatámadások után

Ukrajna északkeleti részén egy egész régió áram nélkül maradt, Kijevet a légvédelmi rendszer megvédte az orosz támadásoktól.

Csurgó Dénes
külföld

Peszkov: Moszkva válaszolni fog az olajárplafon bevezetésére

Az orosz elnöki szóvivő szerint a Kreml nem fog semmilyen árplafont elismerni.

Herczeg Márk
energia

Két orosz katonai repülőtéren is robbanás történt

Egyelőre nem tudni, mi okozta őket. Hárman meghaltak, többen megsérültek.

Kiss Imola
háború

Beállt az ukrán seregbe a kárpátaljai hegedűművész, egy interjúban mondja el a tapasztalatait

Fábián Tímea eredetileg önkéntesnek ment, de aztán hamar a fronton kötött ki, ahol három hónapot volt szolgálatban.

Solti Hanna
háború

Orosz háborús bűnökről szóló határozat tervezete készül az ENSZ-ben

Zelenszkij kitartóan lobbizik egy különleges bíróságért.

Kiss Imola
háború

A köztévé híradója úgy harsogja, hogy holnap életbe lépnek az olajszankciók, mintha eddig nem titkolták volna el, hogy eddig nem volt érvényben semmilyen szankció energiahordozókra

Mit gondolhat most az, aki a kormánymédiából tájékozódik, de közben van memóriája?

Szily László
publicisztika

Orbánról mint Putyin trójai falováról ír a bajor közmédia

A pénz és Kárpátalja lehetnek a nagy oroszbarátság okai szerintük.

Szily László
POLITIKA