Hiába működött jól a légvédelem, a lehulló roncsok is nagy károkat tudtak okozni.
Szörnyű pusztítás, apokaliptikus képsorok.
A csapás egy közeli állatorvosi klinikát is megrongált.
Csütörtökön írták alá az erről szóló megállapodást.
A szankciók megsértése miatt nyomozhatnak ellene.
A Wagner-vezér azt ígérte, hogy június 1-től nem lesznek a frontvonalban az alakulatai.
Putyin március 25-én jelentette be, hogy Oroszország a fehérorosz fél kérésére taktikai nukleáris fegyvereket telepít a szomszédos országba.
Legalábbis az aktuális vád szerint. Az orosz hatóságok azután szálltak rá a rakétatudósokra, hogy az ukránok elkezdték lelődözni azokat a Kinzsalokat, amelyek Putyin szerint megsemmisíthetetlenek.
„Azt hiszem, újra látni fognak minket azon az oldalon" - mondta Denisz Kapusztyin, az RDK vezetője.
Az Ivan Hursz hajó a Török Áramlat és a Kék Áramlat gázvezetékek működésének biztonságát szolgáló feladatokat lát el a Fekete-tengeren.
„Ukrajna, vagyis a kozákok földje.”
Az ukrán erők folytatják a védekező hadműveletet.
Pedig az elvi állásfoglalást eredetileg ők terjesztették elő, igaz, „békepárti nyilatkozat" címen.
Nincsenek nácik, Ukrajna megerősödött, keserves, hosszú háború jöhet - önmagához képest is húzós interjút adott az orosz zsoldosvezér, aki saját magát nem Putyin séfjének, hanem a mészárosának tartja.
Nem stimmelnek a nyomok. Közben továbbra is Putyin-ellenes orosz önkéntesek kezén lehet néhány falu.