A 12 héten belül beinduló üzemben a legnagyobb német fegyvergyár páncélozott szállítóharcjárművéből, a TPz 1 Fuchsból gyárthatnak évi négyszázat.
Tizenöt hónap alatt háromszor annyi orosz katona halt meg Ukrajnában, mint a szovjet csapatok 10 évnyi afganisztáni háborús vesztesége volt.
Varsó szerint az oroszok célja Lengyelország destabilizálása.
Rohamsisak + gépkarabély + napolaj.
A Kellogg előbb maradni próbált Oroszországban, de tavaly év végén eladta a gyárait egy helyi cégnek.
Putyin szóvivője szerint a török és ukrán kormány megszegte a megállapodást a foglyok hazaengedésével, ez pedig összefügg azzal, hogy az ukrán ellenoffenzíva kudarcot vallott.
Az Azov-ezred parancsnokai szeptemberben szabadultak az orosz hadifogságból, de azóta Törökországban kellett maradniuk.
Házak, autók és üzletek égtek Liman városában a háború 500. napján.
"Sosem fogják elfoglalni sem a szigetet, sem az országunkat. Mindenképpen győzni fogunk!"
Korábban az ENSZ és jogvédő szervezetek is tiltakoztak a fegyvertípus küldése ellen.
Az ukrán kultúra elkötelezett magyarországi terjesztője, Ukrajna kutatója, aki saját irodalmi sikereit meg sem tudja élni igazán, mert azon gondolkodik közben, hogy hány érszorítót kell elvinnie hova. Interjú Vonnák Diánával, aki szerint egyértelmű, hogy az ukránoknál jobban senki sem akar békét, de egyáltalán nem mindegy, hogy ez a béke mit jelent.
„Nem tudom, hogyan tudott belenézni a megszállók bűneitől szenvedő emberek szemébe, és nyugodtan leírni azt, amit végighallgatni sem tud senki nyugodtan” – mondták a 37 éves ukrán íróról, Viktorija Amelináról, a karamtorszki éttermet ért rakétacsapás egyik áldozatáról.
Volodimir Zelenszkij Pozsonyban tárgyalt a szlovák elnökkel.
Pár nappal a NATO-csúcs előtt, amikor Szlovákiában központi politikai kérdéssé vált Ukrajna támogatása.
Kicsit beszólt Szijjártó Péternek is.