Nem tudni, cserébe hány katonát adtak vissza az oroszoknak.
Milorad Dodik azt mondta, személyesen adja majd át az orosz elnöknek a kitüntetés a következő találkozójuk alkalmával.
A fehérorosz közlemény szerint az orosz légierő egységei már meg is érkeztek Fehéroroszországba.
„Köszönöm a támogatásokat. bocsánat - nem mindig tudunk válaszolni a fiúkkal - most gyakran ülünk a lövészárokban. Az oroszok drónokkal erősen támadnak. Még egyszer köszönöm a támogatást. A fiúk nagyon örülnek, hogy nem felejtették el őket történelmi szülőföldjükről”
A legismertebb orosz szociológus, Lev Gudkov beszélt az orosz társadalom közönyéről és cinizmusáról, és arról, hogy miért lett kevesebb a háborúellenes tüntetés vagy hogy mit gondolnak az oroszok a szankciókról.
Többek között 50 gyalogsági harci járművet és több száz másmilyen katonai járművet is.
Szerhij Dovhij azt állítja, csak meg akarta menteni a művet, és el szerette volna árvereztetni, hogy a befolyó összeget átutalhassa az ukrán hadseregnek. A nyomozók nem találták elég meggyőzőnek a magyarázatot.
Az uniós diplomata szerint ahhoz, hogy komolyan lehessen venni az ilyesmit, Oroszországnak ki kellene vonnia a csapatait Ukrajnában.
A misszió munkatársai nem érzik magukat biztonságban.
A Twitteren sokan oroszpártinak találták a köztársasági elnököt.
Még az első negyedévben leszállítanák őket.
Több város is tűz alatt állt péntek délelőtt.
Nem számítottak arra, hogy ilyen közel jöhet a háború.
Az ukránok nem fogják feladni, az orosz katonai képességek nem végtelenek, a veszteségek viszont hatalmasak, évekig aligha tarthat a háború, de axiómáinkat célszerű időről időre felülvizsgálni. Év eleji elemzés, első rész.
Nő a nyomás Olaf Scholzon, már szociáldemokrata politikusok is támogatnák a szállítmányokat.