Orbán senkiföldjés nyilatkozata után berendelték a kijevi magyar nagykövetet.
Szalay-Bobrovniczky a hadsereg átalakításáról is beszélt a Bloombergnek, az asztalán két gépfegyverrel és egy pisztollyal.
A megfogalmazásból érezhető, hogy az ukrán kormány még több tankot remén.
Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter kedden Párizsban tárgyal a francia védelmi miniszterrel és Emmanuel Macronnal.
Az aszály miatt 180-szor többet vettünk, mint tavaly.
Ezzel megsérthették az európai uniós szankciókat.
Ezek szerint célba ért az üzenet. Nagy János gyorsan kiszámolta, melyik politikus szerzett több szavazatot.
Az ukrán külügyminiszter-helyettes tengeralattjárós posztja húzta fel az orosz kormány szóvivőjét.
Bíznak benne, hogy júliusra mindkét kérelmet elfogadják.
Az urániumot tartalmazó páncélzat nélkül.
A NATO nem áll háborúban Oroszországgal és nem engedjük, hogy efelé eszkalálódjon a helyzet - mondta a német kancellár egy friss interjúban.
A megyei tanács elnökhelyettese szerint az orosz erők a város lakónegyedeire nyitottak tüzet, sok a sérült és a halálos áldozat.
Az orosz leányvállalattól a lízingelt autókat akár le is foglalhatják ukrán területen.
Ezzel zavarná el az orosz flottát a Fekete-tengerről.
A következő években az EU legnagyobb hadseregét hoznák létre.