Ez most az első számú problémájuk az oroszok elleni védekezésben.
Az iráni légierőnek csak pár tucat repülőgépe van: orosz típusú sugárhajtású harci gép és elavult amerikai modellek, amiket még az 1979-es iráni forradalom előtt szereztek be.
Vagy egyik helyre sem.
Elképesztő veszteségek árán lassan elfoglalják a várost.
Jevgenyij Prigozsin a Wagner magánhadsereg vezetője elmondta, hogy 42 orosz városban nyitottak központot.
A CEU Demokrácia Intézetének kutatói tanulmányban elemezték az Orbán-rezsim orosz és uniós politikáját a háború kitörése előtt és után.
Az igazságügyi minisztériumnak szemet szúrt, hogy a környezetvédő szervezet ipari és infrastrukturális projektek akart megakadályozni.
Egyelőre 250 embert érint.
Hiába ellenezte az ukrán sportminiszter a javaslatot.
Hiába ment le 50-ről 10 százalékra az orosz gáz aránya Európában, nem lett baj. A tárolók több mint fele tele maradt, és ez alapján a következő tél is sima lesz. Simson biztos elmondott néhány adatot, hogy sikerült ez.
Addig a tavaszi ellentámadásra készülnek.
A kormány marad a semlegesség mellett.
Trombitás Kristóf ezúttal az ukrán hadsereghez csatlakozó kárpátaljai egyetemi tanárokba szállt bele.
A miniszterelnök megint bement a Kossuth Rádióba, hogy elmondja, „Magyarország a magyaroké”, illetve hogy 2023. december 31-ig egy számjegyű lesz az infláció, és hogy természetesen „mi nem fogunk engedni, úgyhogy Brüsszelnek kell engednie”.
A konfliktus első hónapjai óta nem vetettek be ilyeneket.