A külügyminiszter szerint a magyar hadsereg éppen elegendő a feladatra.
Tisztelet: újfent megadva.
Jó reggelt, Magyarország!
De egy amerikai tisztségviselő szerint Katar jelentős vásárlóit kellene meggyőznie az USA-nak vagy másoknak ahhoz, hogy rövid távú megoldásként Doha a nekik szánt földgázt Európába küldhesse.
Közben az orosz külügybe érkezett Washington válaszával az amerikai nagykövet.
Az orosz külügyminiszter szerint a Nyugat Oroszország elleni „provokációkra” hangolja Ukrajnát a Donyec-medencében, „harci lázban ég”, a diplomatáinak evakuálásával pedig hisztériát gerjeszt, amit az ukrán vezetők kénytelenek csillapítani. Lavrov szerint a NATO-főtitkár „elvesztette a kapcsolatot a valósággal”.
Még a mostaninál kedvezőbb gázárak mellett is.
Mintha kissé túlemelték volna a téteket az USA és Oroszország geopolitikai pókerében. Hétfőtől négy napon át körkörös tárgyalásokon próbálják enyhîteni a mesterségesen, saját maguk által keltett feszültséget.
Közvetlenül utána a NATO-val, illetve több európai vezetővel is tárgyal majd Oroszország.
Mindig is tagadták, de a bíróság a netre kirakott ítéletében most hivatalosan leírta.
A milliárdos ellenzéki politikust hazaárulással és a terrorizmus támogatásával vádolják.
Amit pedig a Rendkívüli Helyzetek Minisztériuma utána nyilatkozott, az még ennél is jobb.
A Ryanair Athén és Vilnius közötti járatát eltérítve leszedett fehérorosz ellenzékit az Ukrajna ellen harcoló oroszok is szeretnék elszámoltatni.
De ha az ukrán elnök a Donyec-medencei rendezésről tárgyalna, a donyecki és a luhanszki szakadár köztársaság vezetőjével kell találkoznia – mondta az orosz elnök.
Oroszország mozgósít a határnál, a Kreml szerint az ukránok provokálnak.