orosz-ukrán háború

Véget ért a békekonferencia Svájcban, Magyarország is aláírta a zárónyilatkozatot, amely szerint a béke alapja Ukrajna területi épsége

Zelenszkij szerint sikerült megtenni az első lépéseket a béke irányába.

Haász János
külföld

Zelenszkij szerint már holnap tárgyalna a békéről Oroszországgal, ha Moszkva kivonul Ukrajnából

Nem minden résztvevő írta alá a békekonferencia záródokumentumát. Oroszország vasárnap pedig azt mondta, tárgyalna a békéről, csak Zelenszkij nélkül.

Székely Sarolta
háború

Ha a Nyugat üzenne valamit, Szijjártó szívesen elviszi Moszkvába

Persze az is lehet, hogy elég lenne feltöltenie a külügyminisztériumi számítógépekre.

Haász János
külföld

Harkivot ezúttal sem fogják elfoglalni az oroszok, de Ukrajna súlyos hónapok elé néz

Úgy tűnik, hogy az orosz előrenyomulás továbbra is folyamatos, de hirtelen orosz áttörés egyelőre nem valószínű. A harkivi offenzíva is ezt mutatja, ennek ellenére az oroszok mindent megtesznek, hogy a lakosságot fenyegetésben tartsák, és az életüket a pokollá tegyék. Szakértői kilátások az ukrajnai háborúról helyszíni tapasztalatok alapján.

Rácz András, Jójárt Krisztián
külföld

Elkezdődött az ukrán békecsúcs, Amerika 1,5 milliárd dolláros támogatást jelentett be

Putyin pénteken megtette a maga ajánlatát, de azt a német kancellár komolytalannak minősítette.

Windisch Judit
világ

Komolytalannak tartja Putyin béketervét a német kancellár

Ezért nem is tárgyalnak róla a svájci békekonferencián.

Czinkóczi Sándor
háború

Putyin bejelentette Oroszország feltételeit az ukrajnai tűzszünethez

Putyin szerint Moszkva ezzel „egy újabb konkrét, valódi békejavaslatot” tesz. „Ha Kijev és a nyugati fővárosok elutasítják, az az ő döntésük, az ő politikai és erkölcsi felelősségük a vérontás folytatásáért” - mondta.

Jelinek Anna
külföld

Zelenszkij: Hszi Csin-ping megígérte, hogy Kína nem ad fegyvereket Oroszországnak

„Ha ő egy tisztességes ember, akkor nem fogja ezt megtenni, mert megígérte nekem.”

Kaufmann Balázs
külföld

Lefoglalt orosz vagyonokból kap pénzt Ukrajna

A G7-ek és az EU mintegy 325 milliárd dollár értékű eszközt fagyasztott be azóta, hogy Oroszország 2022-ben megtámadta Ukrajnát. Most ebből a pénzből hiteleznek a honvédő háborút folytató országnak.

Kaufmann Balázs
külföld

David Pressman az RTL-nek: A magyar kormány hazudik a NATO-ról

Az amerikai nagykövet rácáfolt a magyar fiatalokat erőszakkal az ukrán frontra hurcoló katonai szövetség képére.

Solti Hanna
MIND MEGHALUNK

Orosz befolyástól tartanak az angolszász államok Moldovában

Az országban októberben elnököt választanak, illetve döntenek az EU-csatlakozásról. Amerika, Kanda és a britek arra készülnek, hogy az oroszok aláássák a demokráciát.

Bódog Bálint
külföld

Tizenöt hónapja van előzetesben, vádat emeltek Evan Gershkovich ellen

Az orosz származású amerikai újságíró több mint négyszáznegyven napja van előzetes letartóztatásban. Kémkedéssel vádolják, amiért kényes információkat próbált szerezni egy fegyvergyárról.

Solti Hanna
külföld

Oroszországban örökbefogadásra kínálják az Ukrajnából elrabolt gyerekeket

Hamis névvel szerepelnek az orosz oldalakon a háborúban elrabolt gyerekek, családtagjaik felismerték őket az orosz adatbázisokban.

Kolozsi Ádám
külföld

Zelenszkij szülővárosát bombázták az oroszok

Kilencen meghaltak és közel harmincan megsérültek.

Benics Márk
külföld

Orbán: Magyarország nem fogja blokkolni a NATO döntéseit az orosz-ukrán háború ügyében

A miniszterelnök Jens Stoltenberggel tárgyalt szerda délelőtt.

Horváth Bence
POLITIKA