orosz-ukrán háború

Óriási nyomás várja Orbánt a csütörtöki rendkívüli EU-csúcson

Orbán decemberi vétója miatt újra összeülnek az uniós állam- és kormányfők, hogy egyhangúlag döntsenek a költségvetés kiegészítéséről. A csomagnak azonban része az Ukrajnának szánt pénzügyi támogatás is, amit Orbán ellenez.

Molnár Kristóf
eu

A CIA igazgatója szerint „történelmi léptékű öngól” lenne felfüggeszteni az ukrajnai katonai segélyeket

„Viszonylag szerény befektetés, jelentős geopolitikai megtérüléssel.”

Solti Hanna
háború

A végjátékához közeledhet a harc Zelenszkij és Zaluzsnij tábornok, az ukrán hadsereg főparancsnoka között

Volodimir Zelenszkij nehézsúlyú politikai kihívót teremthet magának, ha valóban kirúgja Valerij Zaluzsnijt, de egyre inkább úgy tűnik, hogy nem bírja már a feszültséget. Az egymásnak ellentmondó információk sokaságát hozó hét eleji hírözön után egész Ukrajna arra vár, hogy tisztuljon végre a kép.

Gazda Albert
külföld

Kuleba: Ha Putyin foga is beletörött Ukrajnába, az ilyen magyar politikusoké méginkább bele fog törni

A Kárpátaljára vágyakozó Toroczkaira reagált, közben Szijjártóra hivatkozott az ukrán külügyminiszter.

Szily László
külföld

Rendkívüli parlamenti ülés jöhet a svéd NATO-csatlakozásról

Az MSZP kezdeményezésére, de persze, csak akkor lesz bármi, ha Orbánnak sikerül meggyőznie a renitenskedő Fidesz-frakciót.

Herczeg Márk
POLITIKA

Az EU a magyar gazdaság gyenge pontjainak támadásával fenyeget, ha Orbán továbbra is vétózza Ukrajna támogatását

A Financial Times látta azt a dokumentumot, ami arról szól, hogy ha Orbán csütörtökön is ellenáll, az uniós pénzek végleges megvonásával fenyegetnék meg Magyarországot.

Szily László
gazdaság

Fel lehet oszlatni a TEK-et, Szijjártó Pétert komolyabb erők védik az ungvári útja előtt

Írtak neki egy sms-t, úgyhogy most már biztos abban, hogy „tutira nem lesz semmi gond”.

Haász János
belföld

Nagy összegű fegyvervásárlási korrupciót buktatott le az Ukrán Biztonsági Szolgálat

A lőszert a védelmi minisztériumban megrendelték, kifizették, épp csak át nem vették.

Bódog Bálint
háború

Amerika nukleáris fegyvereket telepítene Nagy-Britanniába az orosz fenyegetés miatt

A Pentagon egy kelet-angliai légitámaszponton építene nukleáris eszközök telepítéséhez szükséges létesítményeket.

Bódog Bálint
külföld

Toroczkai az európai szélsőjobb krémje előtt jelezte, hogy igényt tartanak Kárpátaljára

Globális összefogással a globalizmus ellen – hirdette meg programját a Mi Hazánk elnöke. Egyes nézők szerint Horthyhoz méltó beszédet mondott az évértékelőjén. Szó volt Kárpátalján kívül cigányokról, Amerikáról, a gyógyszeriparról, valamint arról, hogy miért nem mosolyognak a magyarok.

Bódog Bálint
belföld

Aki megénekli Putyin propagandáját: kicsoda Shaman, és miért vele kínozzák Navalnijt?

Jaroszlav Dronov 10 évvel ezelőtt még tehetségkutatókban próbált ismertséget szerezni, mára viszont Oroszország legkedveltebb énekese - legalábbis az állami közvélemény-kutatások szerint. Végigvesszük, hogy jutott idáig.

Diószegi-Horváth Nóra
zene

Nem kapott bizonyítékot, ezért nem ítélte el a magyar kormány az észak-koreai–orosz rakétaüzletet

Hosszú hallgatás után állt elő a magyarázattal a békepárti kormány, hogy miért nem csatlakozott 50 ország állásfoglalásához.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Ukrajna meghívta Hszi Csin-pinget a Svájcba tervezett „békecsúcsra”

A semleges ország Zelenszkij kérésére vállalta, hogy otthont ad az Ukrajnával foglalkozó békecsúcsnak, de még nem tűzték ki sem az időpontot, sem a pontos helyszínt.

Kaufmann Balázs
külföld

Ezentúl a háború végéig kell szolgálniuk a besorozott orosz bűnözőknek ahhoz, hogy kegyelmet kapjanak

Eddig fél év is elég volt.

Bódog Bálint
háború

Tele vannak európai és amerikai chipekkel az orosz fegyverek

Szankciók ide vagy oda, 2023-ban több mint egymilliárd dollár értékben importáltak ilyeneket.

Bódog Bálint
háború