Több jelentés szerint nagy csata kezdődött Délkelet-Ukrajnában, Zaporizzsja nagyvárosától délre, állítólag Leopard 2 tankok is részt vesznek benne.
Az államfő azért azt is elmondta, hogy Magyarország azért sem szállít fegyvert Ukrajnába, mert akkor Kárpátalján keresztül mennének a szállítmányok, és veszélybe kerülnének az ott élő magyarok. Pedig nem csak ott lehet fegyvert szállítani.
Olyat, amit bárki más is megnézhet: online, ingyenes, közösségileg szerkesztik.
Herszonnál több mint öt méterrel magasabb a vízszint a szokásosnál, miután kedd reggel felrobbantották a Nova Kahovka-i víztározó gátját.
Azt viszont jól látni a képen, hogy a frissen összeült „védelmi tanács” több példányban kinyomtatott térképek felett konzultált Ukrajna helyzetéről.
Az amerikai nagykövet megint keményen odaszólt. Szerinte aggodalomra ad okot, hogy a kormány Oroszországra támaszkodik, miközben az „megpróbálja lefejezni demokratikus szomszédját".
Az orosz-ukrán háború és az etiópiai polgárháború miatt jelentősen emelkedett az áldozatok száma.
A New York Times által megkérdezett szakértők szerint a legéletszerűbb magyarázat a Nova Kahovka-i gát összeomlására, hogy belülről felrobbantották.
A zsoldosvezér egyre vadabb, már arról beszélt, hogy az ukránok áttörtek a vonalaikon és már az atom sem segítene. Kivégzőosztag elé állíttatná Sojgut és Geraszimovot.
A háborús felek egymást vádolják.
A szerb elnök szerint mindig is semlegesek voltak a háború kérdésében.
Egész házakat visz a Dnyeper.
Pedig a kahovkai gátszakadás igazán a Dnyeper bal partján, az oroszok által megszállt részen fenyeget igazán nagy területeket.
Novemberben volt is egy nagyobb robbanás, de akkor csak a gáton futó vasúti sínek és átkelő károsodott.
A Dnyeper alsó szakaszának elárasztásával ellehetetlenítettek minden átkelési műveletet, és még Herszon városának egy részét is eláraszthatják.