A Tagesspiel ukrán hírszerzési forrásokra hivatkozva írja ezt, miután korábban diplomáciai botrányt okozott, hogy Magyarország nem értesítette Ukrajnát az előző esetről.
A fekete-tengeri gabonaszállítás szempontjából érdekes napokon vagyunk túl: bár az oroszok korábban kijelentették, katonai célpontként kezelik az ukrán kikötőkbe tartó hajókat, most három hajó háborítatlanul ment át a blokádon.
A Starlink szerepe kulcsfontosságúvá vált az orosz-ukrán háborúban. Tajvannak is jól jöhetne, de az ország nem bízik a Tesla-vezérben a kínai pénzügyi kapcsolatai miatt. Pedig nyilván Kína sem örül a SpaceX kontrollálhatatlan hozzáférést nyújtó internetének.
A dunai kikötői infrastruktúra különösen fontos az ukrán gabonaexportban, pláne azután, hogy Oroszország felmondta a fekete-tengeri egyezményt.
28 százalékkal csökkent a születések száma.
A fehérorosz elnök nemrég még azzal viccelődött, hogy a náluk vendégeskedő wagneresek megindulnak Varsó felé.
Az olasz harctéri kajacsomag része egy fél deci tömény is, a profi tusolóval és szaunával felszerelt konténerek kedvéért viszont az életét kockáztatja az ember. Traski Viktor, az MTA által is kitüntetett kárpátaljai magyar matematikus, aki önkéntesként harcol a fronton a háború kezdete óta, fantasztikus részleteket osztott meg a lövészárkok mindennapjairól.
Lengyelországban nem értékelték a fehérorosz humort, mivel tényleg észleltek akkoriban csapatmozgásokat.
Tíz napja fut, és egy mentőautó ára már majdnem össze is jött.
Ugyanazt az irodaházat, amit pár napja is célba vettek.
Az orosz elnök és megbízottja ellen éppen emiatt adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot.
Új megoldást kellett keresni, miután az oroszok felrúgták az eddigi alkut.
Miroslav Wlachovský a Twitteren keveredett kommentvitába a magyar államtitkárral.
Egyelőre nincs náluk létszámhiány.