A dél-koreai hatóságok elutasították a menekültkérelmüket.
Szerinte egy háborús vesztest még csalások mellett sem választanának újra.
Ankara a NATO-csatlakozásért cserébe kezdte el zsarolni az északi országokat, az elmúlt hetekben pedig nagyon megromlott a viszony a két fél között.
A miniszter orosz agresszióról és hősiesen védekező ukránokról is beszélt Beregszászon.
Az öt férfi menekültkérelmét első körben elutasította a dél-koreai állam.
Borisz Filatov kirohanásában azért kitért arra is, hogy nem a magyarokkal van baja, hanem csak a miniszterelnökkel és az embereivel.
Két hete van elhagyni az országot.
Korrupciós ügyek sorozata mozgatta meg a héten az ukrán nyilvánosságot, le- és megbukott egy seregnyi helyettes, köztük a kifejezetten befolyásosnak számító Kirilo Timosenko. Nagy kérdés, hogy eléri-e mindez a még felsőbb köröket, a kormányfő sem érezheti magát biztonságban.
Amerika eddig ódzkodott a vadászgépek szállításától.
A NOB nemrég megfontolásra ajánlotta, hogy bizonyos feltételek mellett, és nem a saját zászlójuk alatt visszaengedjék őket a nemzetközi versenyekre.
A tizennégy Leopardon felül.
Az oroszok szerint ez nem veszélyes.
Srdjan Djokovic a negyeddöntőn oroszpárti társaságba keveredett.
De a spanyol harckocsikat először üzemképessé kell tenni.
A rakétatámadásoknak az eddigi adatok szerint 11 halálos áldozata és 11 sérültje lett.