Hamarosan Putyinnal ebédel, de a formális találkozó csak kedden lesz.
Hszi hétfőn látogat Moszkvába. Kína Oroszország legfontosabb partnere, az egyetlen ország, ahonnan hadiipara fejlett technológiákat szerezhet be, egyben az orosz energia legnagyobb potenciális felvevőpiaca is.
Elment a koncertterembe is, ahol nemrég hadifoglyokat őriztek.
Először járt a háborúban elfoglalt Donbaszban.
Hadd látom, úgymond, mennyit ér / A velszi tartomány.
Van egy ország Európában, amelyet több mint egy évtizede irányít ugyanaz a politikai erő. Ez a politikai erő most durva egyensúlyozásra és lavírozásra kényszerül, és kicsit sem érdekelt abban, hogy Oroszország vesztesként kullogjon ki Ukrajnából. Az ország, amelyről szó van: Grúzia.
Ugyan az Egyesült Államok nem ismeri el a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságot.
Atomfegyver hordozására is alkalmas az ilyen.
Folytatják ukrán barátaik támogatását.
Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök szerint az elfogatóparancsok annyit érnek, mint a vécépapír.
Zajlik az üdülőváros építése.
Az ukrán tiszt azt mondta, 500 emberéből 100 meghalt, 400 megsebesült egy év alatt, emiatt felkészítetlen újoncokkal kell harcolnia. Nem aratott nagy sikert a katonai vezetés körében, de vannak, akik kiállnak mellette.
A miniszterelnök szerint nem támadó hadműveletekre használják majd őket.
Személyesen Szergej Sojgu védelmi miniszter adta át nekik.
Erős jelzést akartak adni.