Az ICC szerint Marija Lvova-Belova vezetésével több ezer gyereket és fiatalkorút vihettek át a határ orosz oldalára a megszállt ukrán területekről, és sokan közülük orosz nevelőcsaládhoz kerülhettek.
Mivel tagországa a Nemzetközi Büntetőbíróságnak, kötelezhető lenne a parancs végrehajtására.
Találtak valamit a tengerfenéken.
Elvira Vihareva tavaly novemberben észlelte a mérgezés első tüneteit.
Úgy látják, a Wagner zsoldosai kifogyóban vannak.
Nehéz éjszakája volt a miniszterelnöknek.
Megígérte a helyi lakosoknak, hogy mindent újjá fognak építeni.
Ukrán pilóták vitték haza az ajándék repülőket.
A volt orosz elnök egyetemistaként azt hitte, hogy Oroszországnak normális kapcsolata lesz a nyugati országokkal, de rájött, hogy ez illúzióval határos elképzelés.
A volt orosz elnök, Dmitrij Medvegyev azzal fenyegetőzött, hogy rakétát lőnek ki a hágai bíróság épületére a Putyin elleni elfogatóparancs miatt.
Szerdára virradóan több ukrán megyét is támadás ért.
A hágai elfogatóparancs nem juttatja rövid úton a vádlottak padjára Vlagyimir Putyint, ám az orosz diplomáciai offenzívák elé akadályokat gördít, és az eddig is szorongatott elit lehetőségeit tovább szűkíti.
Az Európai Uniónak jogában áll segíteni egy megtámadott országnak, mondta Charles Michel.
A városban jelenleg is heves harcok dúlnak.
Kicsit rá kell fizetniük, de a szlovák védelmi miniszter szerint még így is nagyon jó üzletet kötöttek az Egyesült Államokkal.