Jó reggelt kívánok – üzente a fideszes országgyűlés képviselő kiakadva.
Oroszlányból számoltak be rendőri akcióról.
Nem ez az első eset, szeptemberben az oroszlánkifutóba dobtak frizbit.
És csak azért nem „szar”, mert nő.
Akinek tetszik a Mohamed név, az keressen „egy migrációs országot” – vélekedik Takács Károly.
Takács Károly igazat mondott szerinte.
A migránsellenes beszédet kifogásoló szülőket ezután kommentben az ország elhagyására buzdította Takács Károly.
Leszakadt, kigyulladt, leállt. Pótlóbuszok még vannak.
A Mávinform arról ír, hogy „a Déli pályaudvarról 5:55-kor Oroszlányba elindult S12-es vonat (4410) helyett Tatabányától Oroszlányig pótlóbusz közlekedik”
Végül sokkolóval ártalmatlanították a férfit, aki két év felfüggesztettet kapott jogerősen.
Az év végéig szünetel az ortopédiai, a bőrgyógyászati és az onkológiai ellátás is.
De most komolyan: 16 nap van karácsonyig. Miért pont most?
A kisbéri Szabó Ferenc a betegszállítók szerint dühöngött és rágyújtott az autóban, majd a figyelmeztetés után úgy döntött, kiszáll Oroszlányban. Szombat óta nem tudni, hol lehet.
Se kamera, se szelfibot, se ajándék. Az oroszlányiak közül sokan nem értik, miért tiltottak ki ennyi mindent a koncert helyszínéről.
A Fidesz nem indított jelöltet.