Szerintük már korábban megváltoztatták, amit meg kellett.
Mindre volt válasz.
Pedig a Fidesz legfőbb érve a határozatlan idejű felhatalmazásra az volt, hogy különlegesen helyzetekben is működjön a törvényhozás.
A legfőbb ügyész nem politikai szereplő - mondta, amikor konkrét korrupciós ügyekről kérdezték a parlamentben.
Ahogy akkor is, most is összefogásra van szükség Magyarországon - írta a kép alá Orbán, amin csak fideszesek ülnek.
A koronavírus-járvány elleni küzdelem közös nemzeti ügy, amelyhez mindannyiunknak hozzá kell járulni - olvasható a törvényjavaslatban.
Nőtt a parlamenti képviselők fizetése, már egyikük sem keres egymilliónál kevesebbet.
Az, hogy most nehezebb időszak jön, a kormány szerint nem a beruházás ellen, hanem mellette szóló érv.
A gyanú szerint jogellenesen befolyásolta uniós pályázatok elbírálásának eredményeit.
Az ellenzék nekiment a kormány gazdaságvédelmi csomagjának. A KDNP szerint unió a vírus helyett Orbánnal foglalkozik, és „azt üvöltik Húsvét közeledtével, hogy feszítsd meg!"
Az ellenzék hiába kért engedményeket, a kormány nem engedett.
A koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet meghosszabbításáról vitázik az Országgyűlés.
Jó megfigyelés Kövér Lászlótól, aki 2010 óta a Parlament ura.
Bíró Márkra aztán nem lehet ráfogni, hogy a rizsát nyomná a gomb helyett. 2010 óta nem talált olyan témát, amiről véleményt kellene mondania, de Hadházy parlamenti megrendszabályozásának egyik kulcsfigurája volt.
Átment a házszabály szigorítása, így ha az ellenzékiek újra elfoglalnák a pulpitust, akár hathavi fizetésüket is elvehetnék tőlük.