Anders Behring Breivik szerint sérti az emberi jogait, hogy magánzárkába különítették el.
Benézett.
Fedőcégek hálózatán keresztül juthattak el a robbanóanyaggal megtömött csipogók Libanonba, nem egyedül a magyar-olasz nő volt része a műveletnek. Összeszedtük, mit lehet tudni a bonyolult láncolatról.
Új útvonalakra mennek át a kábítószer-csempészek, amiből komoly bevételei lehetnek a skandináv bűnszervezeteknek is.
De tüntetések voltak Európa-szerte a reptereken. A szervezők szerint ezeknek „sokkolniuk kell a rendszert, amely a klímakatasztrófa felé vezet minket”.
A maró gúnnyal ábrázolt seggfejek semmit sem látnak a magyar fővárosból, mert mindig hátat fordítanak mindennek, ám ez kicsit sem zavarja őket. A botox és az Ozempic együttes hatására elhaltak az arcizmaik, és képtelenek gesztikulálni. Oslót bezzeg nem ajánlgatják, egy helyi lakos fikázza ehelyett.
Az iráni nők szabadságjogaiért küzdő Mohammadi épp tízéves börtönbüntetését tölti.
Az alternatív megoldásokba belehalhatott volna a főattrakcióvá váló rozmár, ezért inkább elaltatták.
Egy melegbár közelében lövöldöztek, ketten meghaltak és legalább tíz ember súlyosan megsebesült.
Éjjel egykor három helyen történt lövöldözés: egy melegbárban, egy jazzklubban és egy gyorsétteremnél. Egy embert letartóztattak.
Az oslói tárgyalásokon a tálibok tízmilluárd dollárnyi befagyasztott afgán vagyon felszabadítását, a nyugatiak a női és emberi jogok helyzetének rendezését remélik, miközben Afganisztánban humanitárius katasztrófa fenyeget.
Mivel hajnalban történt a legtöbb esés, este 11 és 5 óra között nem lehet majd használni őket.
A házmester talált rá.
Az mentette meg őket, hogy a rendőrök egy csapat zavarodottan viselkedő fiatalba botlottak.
De csak azok lehetnek nyitva, amelyek ételt is felszolgálnak.