A brit sajtó szerint az MI5 vizsgálja annak lehetőségét, hogy a támadásokat Moszkvából rendelték el.
Az amerikai főügyész azt írta, az iráni rezsim egyik embere ellen emeltek vádat. Az 51 éves férfit nem tartóztatták le, Iránban lehet.
Az Oath Keepers szélsőjobboldali szervezetet jegyző Stewart Rhodes a bíróságon azt mondta, ő és Donald Trump is politikai foglyok.
Nem büszke rájuk a hazájuk.
Stewart Rhodes és társai az elsők, akiket lázító összeesküvéssel vádoltak a tavaly januári zavargások miatt, és az elsők, akiket ezért el is ítéltek.
A Peking által 2020-ban bevezetett új biztonsági törvény alapján „külföldi erőkkel való összejátszásra irányuló összeesküvés” emeltek ellenük vádat.
Hogyan lehet bizonyító erő egy büntetőperben, hogy valaki gengszterrapet hallgat? Egy különös „összeesküvés” története Nagy-Britanniában, amely után „furcsa” bizonyítékok alapján ítéltek hosszú évekre néhány fekete fiatalt.
Egészségügyi adatokat akartak kiadni, az oroszok iránt érzett hazafias elkötelezettségből.
A Facebook és a Twitter évek óta tiltja a hasonló összeesküvéseket terjesztő tartalmakat, de Trumpnak nagyon is jól jön a QAnon.
Ez a lehetséges legsúlyosabb vádpont, amit a 2021. január 6-i puccskísérlet miatt egyáltalán emelni lehet.
Egy feldúlt vasárnap reggel krónikája.
A miniszterelnök mostanra eljutott odáig, hogy ez már nem is elmélet, hanem maga a gyakorlat.
Ez illegális, ráadásul nem csak repülőgépmániás, hanem lelkes salsatáncos is, ez lett a veszte.
Trump korábbi kampányfőnökét ezúttal az igazságszolgáltatás akadályozása és az Egyesült Államok elleni összeesküvés miatt ítélték el.
A Magyar Időknek adott interjújában bizonygatta, hogy igenis összeesküvők szabotázsakciói miatt hibásodik meg gyakran a metró, és hogy a Római-part megsemmisítése ellen csak megfélemlítettek, tudatlanok és erkölcstelenek tiltakozhatnak, de ha valaki kezelésre szorul, az a Demszky.