Az illetékes szakbizottság szerint a volt miniszter ügyvédi irodájával kapcsolatban merült fel összeférhetetlenség. Lehet, a meghallgatásig sem jut el.
De Homolya Róbert szerint ez nem összeférhetetlen. Igaz, az EU Csalás Elleni Hivatala korábban pont összeférhetetlenség miatt indított vizsgálatot ellene, amit most több mint 3 milliárdnyi közpénz bánhat.
Olyan ügyek kerülhetnek azonnal a közigazgatásból érkező új bírákhoz, amikre eddig öt éves összeférhetetlenség vonatkozott.
Preet Bharara éppen Rupert Murdoch Fox News-a ellen állított össze komoly következményekkel járó ügyet.
Ilyen még nem volt az amerikai demokrácia történetében. Korrupciós kockázat: végtelen.
Takáts László 2014-ben jelezte, hogy lemond egy romániai cég vezetéséről, a cégjegyzék szerint viszont évek óta ő a főnök.
Azt állítják, hogy a mindenkori vezető feladata ez, így Tállai András adóhatóságot vezető államtitkár is csak így tesz.
Az az Ivanka, akire az összeférhetetlenség miatt a vállalatbirodalmát hagyná, és az a Jared Kushner, aki a nepotizmust tiltó szabályok miatt nem tölthetne be funkciót Trump kormányában.
Kertész Balázsnak 30 napon belül meg kell szüntetnie ügyvezetői tisztségét a cégében, különben kidobják a kamarából.
Pár napja indiai üzletemberekkel is tárgyalt cége részéről. Érdekes új irányokba halad az amerikai külpolitika.
Idén novemberben lépett hatályba a törvény, mai kizárt a politikai vezetőket és rokonaikat a közbeszerzésekből. A kormány gyorsan lépett és visszacsinálta az egészet.
Jeneiné Rubovszky Csilla, a KDNP-s Rubovszky lánya egyszerre önkormányzati képviselő és miniszteri biztos, pedig a törvény szerint a két poszt összeférhetetlen.
Mert azt mondja a Fidesz alapszabálya. Így az energiaágazatot és a közműszektort felügyelő szuperhatóság elnöke továbbra is tevékenykedhet helyi fideszes vezetőként. Azért ezt most tényleg emészteni kell egy kicsit.
Ezt mondta Aszódi Attila, az atomerőmű bővítéséért felelős kormánybiztos, aki szerint egyelőre nem tartunk itt.
Enyhítettek az összeférhetetlenségi szabályokon. Átalakul a Fővárosi Közgyűlés is.