osztrák

Az osztrák Profil főszerkesztője egyértelműen Orbánt teszi felelőssé a riporterét ért közmédiás támadás miatt

Christian Rainer szerint az M1 akciója jól példázza, milyen az, amikor egy autoriter rezsim támadja a sajtószabadságot. Sebastian Kurz reakcióját is nagyon várja, azért is hozták nyilvánosságra a történteket.

Kiss Imola
POLITIKA

Ausztria tömeges tesztelésbe kezd a kijárási tilalom feloldása után

Elsőként a tanárokat, majd az egész lakosságot le akarják tesztelni karácsonyig.

Szász Zsófi
koronavírus

Az osztrákoknál a szigorú korlátozások ellenére is annyira súlyos a járvány, hogy lassan elfogynak az intenzíves ágyak

421 ember fekszik intenzíven jelenleg, összesen 800 ágy van. Úgy számolnak, hogy két héten belül mind betelik.

Szász Zsófi
koronavírus

Az ügyészség szerint megerőszakolta a gyerekeit a férfi, aki évekig egy holland tanyán tartotta a családját

Az állította, hogy a halott anyjuk szelleme költözött a fiúba és a lányba. Kilenc évnyi elszigeteltség után tavaly ősszel találtak rájuk.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Megfőzte N. Zsuzsanna holttestét az osztrák kannibál

Alfred U. elmeorvosának mondta el, mit művelt a nő maradványaival.

Boros Juli
bűnügy

Itt tart a Nyugat: osztrák részeg verte a magyar kalauzt

"A bántalmazástól a sértettnek a könyökén nyolc napon belül gyógyuló hámhorzsolásos sérülése keletkezett."

Botos Tamás
bűnügy

Michael Haneke boszorkányüldözésnek tartja a #MeToo mozgalmat

Az osztrák rendező szerint az erőszak elleni kampány egy új, férfiellenes puritanizmust hozott magával.

Czinkóczi Sándor
külföld

Keseregnek az osztrák lapok a magyar meccs miatt: „A tündérmese rémálommá vált”

Eszméletlenül csalódottak az osztrák lapok. Külön fáj nekik, hogy pont a magyaroktól kellett kikapniuk.

Czinkóczi Sándor
futball

Gera szerint simán bírni fogják a hajtást a következő meccseken is

Elmondta, hogy ezzel még nem végeztek, csak most jött meg a csapat étvágya.

Czinkóczi Sándor
futball

Bécsben egy tizenhét éves svéd lányt tartóztattak le terrorizmus vádjával

Közben megkezdődött a kerítésépítés az osztrák-szlovén határon.

Botos Tamás
migráció

Jönnek az osztrák civilek kimenteni a menekülteket Budapestről

Vasárnap buszokkal és autókkal indulnak meg Bécsből, hogy tovább vigyék a menekülteket nyugat felé.

Czinkóczi Sándor
külföld

Egyetlen busz három osztrák szinkronúszót gázolt el Bakuban

A járdán.

anarki
baleset

A kutyája őrizte a Balatonba fulladt osztrák férfi holttestét

Botos Tamás
baleset

Halálra gázoltak egy osztrák házaspárt Vágvölgynél

A cserszegtomaji kempingben lakó 61 éves nő és 69 éves férje tegnap este ment el biciklizni.

Herczeg Márk
baleset

300 kilométerrel arrébb találták meg az eltűnt osztrák nyugdíjast

A 82 éves, zavart férfi csütörtökön Sarródra ment fodrászhoz, péntek este Füzesabony mellett került elő.

Király András
baleset