osztrák szabadságpárt

A szociáldemokraták ezúttal is megnyerték a bécsi választást, közben viszont áttört a szélsőjobboldali Szabadságpárt

Michael Ludwig főpolgármester pártja 1919 óta egyetlen demokratikus választást sem veszített el a városban.

Molnár Kristóf
külföld

Orbán a Karmelitában fogadta a korábban náci ügyészt éltető osztrák házelnököt

Walter Rosenkranzot a bécsi zsidó közösség vezetője a „revizionista tábor náci bűnözők előtt tisztelgő” képviselőjének nevezte.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Zátonyra futottak a koalíciós tárgyalások az FPÖ és az ÖVP között

Herbert Kickl, az FPÖ vezetője az egyeztetések kudarcáról értesítette Alexander Van der Bellen államfőt, aki még január elején bízta meg őt kormányalakítással.

Herczeg Márk
külföld

Ausztriából kapott milliós kampánytámogatást az AfD

Az Osztrák Szabadságpárt korábbi tartományi vezetője több ezer plakáthelyet biztosított a német szélsőjobbnak.

Czinkóczi Sándor
külföld

Az osztrák államfő a szélsőjobbos Szabadságpárttal egyeztet hétfőn a kormányalakításról, a Néppárt is kész tárgyalni erről

A Néppártban elcsitultak azok hangok, amelyek szerint szó sem lehet a Szabadságpárt kormányba emeléséről. Az államfő szerint ezzel "egy új, eddig nem létező út nyílhat".

Rovó Attila
külföld

Stájerországban is nagyot nyert a szélsőjobboldali Szabadságpárt

Miközben az országos választást hiába nyerték meg, mert a második helyezett Néppárt kapott kormányalakítási megbízást.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

Orbánt fogadja elsőként az osztrák parlament új elnöke, aki ellen több zsidó szervezet is tiltakozott

A Szabadságpárt elnökével is találkozik a miniszterelnök jövő csütörtökön.

Botos Tamás
külföld

A holland modellel állítanák félre az osztrák választást megnyerő FPÖ elnökét

Herbert Kickl azonban kancellár szeretne lenni, ha már a történelemben először pártja, a szélsőjobboldali FPÖ megnyerte a választást. Az Osztrák Néppárton kívül az összes párt elutasítja részvételét egy győztessel alkotott koalícióban.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

Radikáljobbos győzelem Ausztriában, Orbán lelkesen gratulált az FPÖ-nek

Történelmit zuhant a Néppárt, a szocdemek először szorultak a harmadik helyre. Megvannak az előzetes eredmények, de nagyon nehéz lesz a kormányalakítás.

Kolozsi Ádám
külföld

Kibertámadások blokkolják több párt rendszereit is a választás napján Ausztriában

A szélsőjobboldali FPÖ-nek kedveznek a DDoS-támadások. Az osztrák sajtó orosz beavatkozást pedzeget.

Kaufmann Balázs
külföld

Orbán Viktort akarja bizottsági elnöknek az Osztrák Szabadságpárt listavezetője

Várhatóan ők szerzik a legtöbb EP-mandátumot Ausztriában.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Szinte több európai országban lesz választás 2024-ben, mint ahányban nem

Az EP és a magyar önkormányzati választásokon túl a brit, az osztrák, a portugál, és a román választás is fontos fordulatokat hozhat Európában. A kilátások nem túl derűsek: a politikai széttagoltság csökkenése szinte esélytelen.

Takács Lili
külföld

Az osztrák szélsőjobboldalhoz közel álló üzletemberé a helikopter, amivel Mészáros Lőrincék repültek

Gaston Glock neve még Heinz-Christian Strache Ibiza-botrányában is előkerült.

Benics Márk
belföld

Az osztrák parlament megszavazta az eutanáziatörvényt

Az FPÖ kivételével minden párt támogatta, hogy az állandó fájdalmas betegségben szenvedő és a végstádiumos felnőttek kérhessék a halálba segítést.

Herczeg Márk
külföld

Befejezi az együttműködést Putyin pártjával az Osztrák Szabadságpárt

Az új vezetésnek már nincs szüksége erre.

Czinkóczi Sándor
külföld