Egy rendőr sérült meg.
Az Airwars szerint a megölt civilek nagy része gyerek volt.
Egy héttel korábban egy zsidó-muzulmán villásreggelit tartottak az étteremben.
Bár az egyik palesztin vezető szerint nagy horderejű ez a megállapodás, egy fontos kérdésről nincs szó benne: a Gáza feletti biztonsági ellenőrzésről.
A férfit egy rajtaütés során lőtték meg, majd mikor a család mentőt akart hívni, a katonák elvitték a sebesültet.
A Columbia példáját követve több egyetem területére sátrakkal települtek ki a tüntetők. Diákok százait vették őrizetbe.
Válaszul arra, hogy a Hezbollah lelőtte egy drónjukat.
Filmje, az Érdekvédelmi terület kapta most a legjobb nemzetközi filmnek járó Oscart.
Izrael rekordszámban létesít új telepeket Ciszjordániában, a programot a Netanjahu-kormány is támogatja.
A Twitchen élőben közvetítette az akcióját.
Ezt hétfőn jelentette be Mohamed Stajje palesztin miniszterelnök.
A túszejtő, aki korábban a gyárban dolgozott, megadta magát.
A Wall Street Journal értesülései szerint a Gázai övezet alagútrendszerének 80 százaléka továbbra is sértetlen.
Közben teljesen bekerítették Hán Júniszt, a civilek pedig bennrekedtek.
Antonio Guterres azután mondta ezt, hogy kiderült, a háború kezdete óta több mint 25 ezer palesztin halt meg.