A két területet elválasztó falnál történt az eset, egy demonstráción ütötte meg egy katona a minisztert. A ramallahi kórházban belehalt a sérüléseibe.
Egyre sűrűsödnek a támadások, lassan már minden napra jut zsidó vagy palesztin áldozat. Ma négy zsidóval végzett két palesztin, az első temetést már ma tartják. Nagy balhé lehet.
A rendőrség szerint a férfi öngyilkos lett, a palesztinok szerint meggyilkolták.
Mogherini szerint Jeruzsálemnek két ország fővárosának kell lennie.
Igaz, 3000 izraeli rendőr biztosítja a környéket, és csak az 50 feletti muszlimokat engedik be.
Az új, balközép miniszterelnök, Stefan Löfven jelentette be a meglepő lépést
Ami amúgy tavaly a Mohamed volt. A statisztikai hivatal szerint félreértés és hiba áll a háttérben.
A jelentés lesújtó képet mutat, pedig még a legutóbbi, héthetes válság előtti állapotokról szól.
Egy újságíró fogadta el az ice bucket kihívást, csak a víz túl értékes most ott. Romokat viszont talált bőven.
Az izraeli légierő pedig Gázát bombázta.
A palesztin elnöknek is jóvá kellett volna hagynia mindezt, de őt nem ismeri el a szervezet.