palesztina

A magyarok is segíthettek megfúrni a briteknek az EU izraeli-palesztin kétállami állásfoglalását

20 évnyi külpolitikáját dobta ki Nagy-Britannia, csak hogy jobb üzletet köthessenek Donald Trumppal, vélik a diplomaták. A Financial Times információi szerint mi is velük mozogtunk ebben a kérdésben.

Horváth Bence
külföld

Betlehemben Télapónak öltözött tüntetők verekedtek össze a katonákkal

Ma az ellenőrzőpontok miatt sokkal macerásabb bejutni a városba, mint kétezer évvel ezelőtt.

Czinkóczi Sándor
külföld

Izrael nem vesz részt többet az UNESCO dolgaiban

Az ENSZ kulturális szervezetének a jeruzsálemi Templomhegyről készített jelentéstervezete akasztotta ki a kormányt.

Magyari Péter
külföld

Netanjahu meghívta Abbászt, hogy szólaljon fel a jeruzsálemi parlamentben

Az izraeli elnök azt mondta, ő is örömmel mond beszédet Rámalláhban, a palesztin törvényhozásban.

Herczeg Márk
külföld

Mahmúd Abbász palesztin elnök KGB-ügynök lehetett a 80-as években Szíriában, Vakond fedőnéven

Legalábbis izraeli kutatók azt állítják, találtak erre konkrét bizonyítékot.

Sarkadi Zsolt
külföld

Elnézést kért a palesztinoknak okozott szenvedés miatt a Hamász katonai szárnyának egyik alapítója

Muhammad Nazami Nasser nagyon bánja, amiért pusztítást hozott hazájára.

Horváth Bence
külföld

A müezzin hangja helyett véletlenül egyiptomi popzenét játszott le az egyik palesztin mecset

A vallási hatóságok már keresik a felelősöket.

Czinkóczi Sándor
zene

Jeruzsálemi és telepes lakások építését engedélyezte az izraeli kormány

Jobbról támadják a kormányt a döntés miatt.

Horváth Bence
külföld

Egy 17 éves palesztin fiú megkéselt egy 13 éves izraeli lányt

Belopózott a szobájába és úgy ölte meg a gyereket. A támadót lelőtték.

Magyari Péter
Terrorizmus

Hat év után békülhet Izrael és Törökország

2010-ben a blokád alá vont Gázai-övezetben öltek meg izraeli katonák török aktivistákat. Azóta volt igazán fagyos a viszony.

Horváth Bence
külföld

Álarcosok késeltek meg két idős nőt Jeruzsálemben

Az áldozatok hetven év felettiek voltak. Már stabil az állapotuk.

Sarkadi Zsolt
külföld

Szijjártó Péter élénkítené a magyar-palesztin üzleti kapcsolatokat

Magyarország végre megtalálta az ajtót, amin érdemes kopogtatni.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Izrael visszautasítja a Spiegel cikkét, ami arról szólt, hogy sokat romlott a német - izraeli viszony

A lap szerint a palesztinok ügye miatt romlott meg a diplomáciai kapcsolat. Izrael szerint a cikk csak egy Merkel elleni belpolitikai támadás volt.

Horváth Bence
külföld

Bűnhődnie kell az izraeli férfinak, akinek gyilkossága után kitört a 2014-es gázai háború

Megölt egy palesztin tinédzsert, heteken belül kitört a háború.

Magyari Péter
külföld

Halálra késeltek egy amerikai turistát Tel-Avivban, tucatnyian megsérültek

Hónapok óta a keddi a legvéresebb nap Izraelben.

Horváth Bence
külföld