A bíró szerint szabálytalan volt a vádemelés Liam Óg Ó hAnnaidh ellen.
Több delegáció is kivonult a teremből Benjamin Netanjahu ENSZ-közgyűlésen tett felszólalása előtt. Akik maradtak, azok nagyon megtapsolták az izraeli miniszterelnököt.
Az izraeli szélsőjobb egyenesen követeli, hogy az IDF vonuljon be a területre, ezzel megakadályozva a palesztin állam létrejöttét.
A szlovén kormány arra hivatkozott, hogy a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság vádat emelt és elfogatóparancsot adott ki az izraeli miniszterelnök ellen háborús és emberiesség elleni bűncselekményekért.
Néhány nap alatt több nyugati ország is csatlakozott a világ nyolcvan százalékához, és kiállt a palesztin önrendelkezés mellett. A valóság azonban az, hogy erre ma semmi esély, és az erről beszélő politikusok is alapvetően csak alibiznek.
Saját bőrén tapasztalta meg Emmanuel Macron, milyen az, amikor egy politikusi útlezárás miatt nem tud arra menni, amerre akar.
Belgium, Luxemburg, Málta, Andorra és San Marino szintén el fogják ismerni a palesztin államot, vasárnap az pedig Egyesült Királyság, Kanada, Ausztrália és Portugália is elismerte.
A brit miniszterelnök azt mondta, ezzel nem a Hamászt jutalmazzák.
A tüntetések nemcsak az utolsó szakaszt érintették, hanem már korábban a verseny több részét is le kellett rövidíteni a különböző útblokádok és a tiltakozók miatt.
Első körben csatlakoznak a Franciaország által kezdeményezett New York-i nyilatkozathoz, aztán jöhet a jogi elismerés.
„Jelenleg úgy véljük, hogy az állami elismerés feltételei egyáltalán nem teljesülnek” – mondta a német kancellár.
Helyi hírek szerint két támadás történt, a második akkor amikor az első után a mentők a helyszínre érkeztek.
Az ENSZ szerint az, hogy egy megszálló hatalom saját polgárait telepíti a megszállt területekre, háborús bűnnek minősül.
Jól megmondta, de nem járt jól, hiszen felfüggesztették.
Hétfő este 11-kor tette közzé az egyik fellépő a Kneecap üzenetét, a közönség pedig érthetően kifejezte a véleményét a magyar miniszterelnökről.