pálinkás józsef

Lázár Jánosnak olyan ötlete támadt, ami miatt másfél éve nem kapnak pénzt a fejlesztő cégek

Ekkora csúszás csak azoknak fér bele, akik eleve kamu projektet akartak lepapírozni, mert ezeknél nem számít, hogy tényleg újszerű ötletről legyen szó.

Czinkóczi Sándor
gazdaság

Pálinkás József: A Közép-európai Egyetemnek Budapesten kell maradnia, mert ott értékes kutatások folynak

Az első Orbán-kormány oktatási minisztere ismét kiállt a CEU mellett.

Botos Tamás
oktatás

Pálinkás kiborgot díjazott

Herczeg Márk
tech

A tudományos kutatásokat és az innovációt is megszállja a kormány

Magyar kutatók tiltakozó levelét jelentette meg a Nature. Az OTKA helyett egy Hivatal dönt ezentúl minden pénzről, és csak az elnök szava fog számítani. Aki minden jel szerint Pálinkás József lesz.

Horváth Bence
tudomány

Pálinkás József az MTA-elnökség után is talált állást

Horváth Bence
politika

Lovász László: Újra kell tanulni a tanítást

Az MTA új elnöke legfontosabb feladatának azt tartja, hogy újra induljon be az a kutatás, ami azzal foglalkozik, hogyan kell az iskolákban a mai elvárásoknak megfelelően tanítani. Nem örül a kormány által felhúzott új akadémiáknak, intézeteknek, de szerinte a tudományos igazság úgyis a konferenciákon dől el.

Tbg
TUDOMÁNY

Orbán Viktor a felsőoktatás helyzetéről beszélt Lovász Lászlóval

A Gundel-vacsorán még magánszemélyként, most már hivatalosan is eltöltöttek együtt egy kis időt a Parlamentben.

Herczeg Márk
POLITIKA

Pálinkás József ráhajtott az EU-biztosi posztra, pedig arra Navracsicsot nézték ki

A tudományokért és kutatásokért felelős biztos szeretne lenni, mert arra jó volna tudóst jelölni.

Király András
politika

MTA-elnök: Soha többé nem történhet holokauszt

Pálinkás József megnyitotta a Budapesten rendezett nemzetközi holokausztkonferenciát.

Herczeg Márk
POLITIKA

Az MTA elnöke nekiment az oktatási rendszernek

Pálinkás József alapjaiban bírálja a rendszert. Azt mondta a lesújtó PISA-jelentés eredményéről, hogy a magyar diákok közt a gyengén teljesítők aránya magasabb, mint a többi, a felmérésben részt vett országban, de a nagyon magas képességszintek tekintetében is sokkal alacsonyabbak a magyar mutatók.

Herczeg Márk
oktatás

Valóság és agykutatás

Elindul a Nemzeti Agykutató Program. Ez jó. Azt kamuzni, hogy ebben is elsők vagyunk a világon viszont rossz.

Bede Márton
TUDOMÁNY

Mitől sugárzik így Orbán Viktor tekintete?

A hajtás után kiderül!

Tbg
tudomány

Interpol által körözött ember a Magyar Tudományos Akadémián!

Pálinkás József MTA-elnök közelébe férkőzött, derítettem ki egy fotó alapján.

Herczeg Márk
bűnügy