Ezért nem is hozzák azt nyilvánosságra.
Úgy tűnik, hogy átalakítás címszó alatt a kormány egyszerűen szétveri a magyar tudományos élet legfontosabb szereplőjét. Elmagyarázzuk, miért védik kedden élőlánccal az MTA-t a tiltakozó kutatók.
A kormány a MOL és a Richter 10-10 százalékos részvénypakettjéből hoz létre alapítványt az egyetem fenntartására.
Az Akadémiai Dolgozók Fóruma tiltakozik így Palkovics László átalakítási kísérlete ellen.
Jön a multi, megy a pénz.
Egy telefonbeszélgetésben azzal fenyegetőzött, ha ellenáll az intézmény, úgy jár mint a CEU.
A Lendület-program csoportvezetői azt írják: aggodalommal és megdöbbenéssel figyelik az Innovációs és Technológiai Minisztérium lépéseit.
Teljesen leválaszthatják az Akadémiáról a kutatóhálózatot.
Szél Bernadett kérdezte Székely Lászlót, hogy szerinte nincs-e gond az MTA támogatásának visszatartásával.
Hát igen.
Szerintük ugyanis a minisztérium keddi közleményével szemben valójában nem rendelkeznek minden eszközzel feladataik finanszírozásához, mert előző évi maradványuk teljes egészében kötelezettségvállalásokkal terhelt.
Kucsák Lászlót határozatlan időre nevezték ki a hivatal vezetőjének.
A kormány szalámizni próbálja az akadémia vezetőit, de ők kiállnak elnökük mellett.
Csak az agrárminisztérium, a HM, az ITM és az EMMI munkatársai kapnak év végi jutalmat.
Ez nagyjából az egyetlen téma, amibe a Fidesznek mindig beletört a bicskája, Palkovics most mégis belevág egy híres intézmény vidékre vitelébe.