A G7 számításai szerint a járvány idején csak minden 20. magyar munkavállalót támogatott a magyar kormány, ami rendkívül alacsonynak számít Európában.
A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerint nekünk azok az értékek kellenek, amiket több mint 2000 éve Isten az emberek lelkébe írt.
A minisztérium egyetlen jelöltjüket sem vette figyelembe.
A törvénytervezet visszavonását, és az érintettek tárgyalóasztalhoz ültetését kérik.
Súlyos vád ez egy politikustól, aki amúgy a maga részéről a higgadt párbeszéd híve, de nem tudta elfogadni a javaslatokat, amelyekkel az egyetem autonómiáját akarták volna garantálni.
Papíron magánegyetemek, a gyakorlatban politikai kinevezettek kiskirályságai lehetnek a modellváltás előtt álló felsőoktatási intézmények.
“Szeretnénk biztosítékot kapni arra, hogy azt a képzést folytathatjuk, amit elkezdtünk, azokkal az oktatókkal, akik miatt felvételiztünk” - írják a levelükben.
Féltik az egyetemük autonómiáját.
Újra maximális kapacitáson pörög a győri autóüzem.
A helyi lap szerkesztősége kínjában már jutalmat ígért annak, aki elküldi nekik a fejlesztési tervet, amire a kormány már pénzt is adott.
A számok alapján.
Gázsprayt és gumibotot is használhatnának.
Valamikor a következő években.
Palkovics László miniszter fékrendszereket tervező mérnökként igazi rajongó.
A járványhelyzet sem írta át a kormány terveit: felújítják a Hungaroringet, és a MotoGP-t pályát is felépítik.