palya tamás

Nemhogy kártérítést nem kapnak, ötmilliós perköltséget is fizethetnek a kirúgott kölcseys tanárok

Azért fordultak bírósághoz, mert szerintük jogtalan volt a polgári engedetlenség miatti kirúgásuk. Első fokon még nekik adtak igazat.

Kaufmann Balázs
belföld

A bíró szerint aránytalan büntetés volt a Kölcsey Ferenc Gimnázium öt tanárának elbocsátása

2022 októberében indított pert a tankerület ellen Molnár Barbara, Ocskó Emese, Palya Tamás, Sallai Katalin és Törley Katalin, amiért polgári engedetlenkedés miatt elbocsátották őket. A bíró az ítélet indoklásában hangsúlyozta, hogy érthetetlen, miért pont ezt az öt tanárt bocsátotta el a tankerület és miért nem mindenkit, aki engedetlenkedett. A bíróság szerint a tanárok az alaptörvénybe foglalt jogukkal éltek.

Fődi Kitti
oktatás

A Kölcsey igazgatója szerint Marosi Beatrix azt mondta, hogy ő csak felülről kapott instrukciók alapján cselekszik

Tanúmeghallgatásokkal folytatódott a Kölcsey Ferenc Gimnázium kirúgott tanárainak pere. Az iskola igazgatója elmondta, Marosi Beatrix személyesen adta át az elbocsátó leveleket, az igazgató irodájába úgy kellett behívni a tanárokat, hogy ne találkozzanak egymással. Az iskola igazgatója sem tudta, mi történik.

Fődi Kitti
oktatás

Marosi Beatrix nem tudta megmondani a bíróságon, hogy miért pont öt tanárt rúgott ki a Kölcseyből

Marosi Beatrix meghallgatásával folytatódott az öt kirúgott kölcseys tanár pere. A bíró alaposan megizzasztotta a tankerület vezetőjét, aki nem tudta megmondani, mi a polgári engedetlenség célja, ahogy azt sem, hogy mi alapján választotta ki, hogy kiket rúg ki.

Fődi Kitti
oktatás

Nyílt levelet írtak a kirúgott tanárok Maruzsának: Milyen erkölcsi alapon vezet egy államtitkárságot ön, aki hazugságra biztatja a beosztottjait?

A levelet a Kölcseyből kirúgott Palya Tamáson és Törley Katalinon kívül még kilenc, a polgári engedetlenség miatt elbocsátott tanár írta alá.

Mészáros Juli
oktatás

Érkeznek a kirúgott kölcseys tanárok a tárgyalásra

Körülbelül 40 ember várta őket a bíróság épülete előtt.

Benics Márk
oktatás

A kirúgott tanárok tablója

Ősszel tizenhárom tanárt rúgtak ki, mert tiltakoztak az oktatás válsága miatt. Tablóra tettük őket, és megkértük, hogy válaszoljanak négy-négy kérdésre.

Szász Zsófi, Kaufmann Balázs, Kiss Bence, Németh Dániel, Bankó Gábor, Szurovecz Illés
oktatás
Videó

Búcsúzóul ezt üzenték az elbocsátott tanárok a diákjaiknak

A Kölcseyből, Karinthyból, Eötvösből és Vörösmartyból kirúgott 13 tanár együtt állt ki a színpadra.

Ács Dániel
oktatás

„Miniszterelnök úr, egy rossz hírem lenne: ezt a generációt önök elvesztették”

Mind a 13 menesztett tanár felállt a színpadra több ezer tiltakozó diák és szülő elé, és azt kérték, folytassák a harcot. Pankotai Lili újra felszólalt.

Ács Dániel, Bankó Gábor
oktatás

Wunderlich József elénekelte a Mi vagyunk a grundot a diáktüntetőkkel

A Kölcseyből kirúgott Palya Tamás a Hősök terén rendezett oktatási megmozduláson azt mondta: emberek állítják meg, hogy szelfizzenek vele, hamburgert neveztek el róla, de a közmédia még nem kereste.

444.hu
oktatás

Közösen indítanak munkaügyi pert a kirúgott kölcseys tanárok

Úgy tudják, hogy a helyükre azóta sem vettek fel új tanárokat.

Mészáros Juli
oktatás

Visszautasították és másnak ajánlanák fel az MMM milliós felajánlását a Kölcseyből kirúgott tanárok

Közleményben jelezték, hogy a fejenként egymillió forintos felajánlást inkább juttassák el a Kölcsey Gimnázium alapítványának, illetve a Tanítanék Mozgalom sztrájkalapjának.

Mészáros Juli
oktatás

A Kölcseyből kirúgott Palya Tamás mégis tanítana

Azt írta, „nyilvánvaló” hogy állami fenntartású intézménybe nem menne, bár szerinte „ott nem is alkalmaznának ilyen renitens, kirúgott tanárt”.

Mészáros Juli
oktatás

Csütörtöktől az új munkahelyén, egy weboldalnál kezd a Kölcseyből kirúgott kémiatanár

Palya Tamás tanárokat oktathat az oldal használatára félállásban. A gimnáziumi óráit egyelőre senki sem fogja megtartani.

Szily László
POLITIKA

„A mi kirúgásunk egy üzenet a többiek számára, de remélem, hogy csak olaj lesz a tűzre”

Diákjaikkal együtt sírtak a kirúgott tanárok a hétfői demonstráción a Kölcsey előtt. Palya Tamás és Törley Katalin napját követtük.

Szász Zsófi, Kaufmann Balázs
video