Hat hónap van hátra szerződés megkötésének tervezett határidejéig, és senki sem hajlandó kompromisszumokat kötni.
Finnországi nyércfarmokon tanulmányozzák a H5N1-et, hogy ha egy potenciálisan világjárványt okozó vírus bukkan fel, felkészültebben várhassuk, mint a SARS-CoV-2-t.
Az elmúlt hónapokban egyre több emlősnél, főként nyérceknél mutatták ki a madárinfluenzát. Bár egyelőre nem teljesen világos, hogy a H5N1 terjedhet-e egyik emlősről a másikra, a nyomasztó lehetőség ott lebeg felettünk.
A FFP2 minősítésű maszk viselését előíró szabályt a szövetségi kormány szüntette meg.
Négyéves munkáját úgy értékelte a miniszter, hogy "olyan fejlesztések zajlottak le, amelyek ritkán fordulnak elő a történelemben."
Átértékelésre késztet az omikron.
Mert új vírusvariánsok fognak kifejlődni a világ aluloltott részein, amik ellen a jelenlegi vakcinák nem feltétlenül jelentenek majd védelmet.
Rosszat tesz a négy fal között ülés.
Mintegy 43 millió afrikait fenyeget extrém szegénység.
A South Parkban sem lesz már semmi ugyanolyan a koronavírus után.
A halálos áldozatok száma túllépte a 845 ezret.
Az is lehet, hogy sosem.
Ez a világszerte azonosított megbetegedések majdnem fele.
Orbán Viktornak kész tervei voltak, hogy miről fog szólni 2020 tavaszán a közélet, de jött a járvány. Addig dolgozott rajta, amíg a helyére nem tette.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz „ellentámadásra” szólította fel az országokat: minden egyes esetet teszteljenek, és helyezzék karanténba a gyanús esetekkel közelről érintkezőket.