párbajtőr

Zárt kapuk mögött rendeznek meg egy budapesti vívóversenyt

A koronavírus miatt.

Boros Juli
sport

Párbajtőr-világbajnok Siklósi Gergely

Olimpiai kvalifikációt érhet a 21 éves sportoló győzelme.

Botos Tamás
sport

Meghalt a négyszeres olimpiai bajnok Kulcsár Győző

Párbajtőrben 3 csapat- és 1 egyéni aranyat nyert, sőt 3 tanítványa is olimpiai bajnok lett.

Szily László
GYÁSZ

Meghalt Szalay Gyöngyi hétszeres világbajnok párbajtőrvívó

Egy díjkiosztón lett rosszul, kétszer újraélesztették, de nem tudták megmenteni.

Rényi Pál Dániel
GYÁSZ

Imre Géza "próbál büszke lenni" arra, hogy két éremmel jöhet haza

Az is kiderült, hogy Rédli András nem direkt tette szorossá az ukránok elleni bronzmeccset. Nyilatkoztak a férfi párbajtőr-válogatott tagjai.

Horváth Bence
sport

Harmadik olimpiáján végre kijött a lépés Szász Emesének

A világbajnoki ezüstérmes, vébé- és Eb-bronzérmes párbajtőröző aranyért vívhat a riói olimpia döntőjében.

Király András
sport

Szász Emese a bajnoki címért vívhat

Nagyon okos, türelmes, fölényes vívással jutott döntőbe, a világbajnok Rossella Fiamingóval vívhat az aranyért.

Király András
sport

40 évesen világbajnok a párbajtőröző Imre Géza

Hatalmas meglepetésre a most rendezett moszkvai vívóvébén jutott fel karrierje csúcsára a 2008-ban Európa-bajnok és még 1996-ban olimpiai bronzérmes vívó.

Bede Márton
sport

Európa-bajnok Rédli András párbajtőröző

Tbg
sport

Világbajnok a magyar párbajtőrcsapat

Imre Géza, Boczkó Gábor és Rédli András. A tartalék Szényi Péter volt. A döntőben Ukrajnát verték 42-38-ra.

Magyari Péter
sport

Elődöntős a férfi párbajtőrcsapat

Magyari Péter
sport

Döntőben a férfi párbajtőrözők!

A lengyeleket is legyőzték, este az ukránokkal az aranyért vív a csapat a budapesti világbajnokságon. 45-41-re győzött a magyar csapat az elődöntőben.

Magyari Péter
sport

Szász Emese bronzérmes a vívó vébén

Egyetlen találattal kikapott az észt Julija Beljajevától az elődöntőben a női párbajtőr versenyben.

plankog
sport