Az újságok embertelennek, érzéketlennek, nemzetárulónak és cinikusnak nevezik. Ő azt mondja, felfordult a gyomra az Abdeslam elleni boszorkányüldözéstől, és a francia hatóságok fennhéjázásától.
A párizsi terrortámadások szervezőjét pénteken kapták el. Állítólag mindenben együttműködik a rendőrséggel.
Még akkor sem, ha öt hónapjukba tellett megtalálni Brüsszelben a párizsi mészárlás fő gyanúsítottját, Salah Abdeslamot, akit ez a képen látható férfi a belga rendőrök szerint Budapestre is elkísérte.
Mert részleteket hozott nyilvánosságra a gyanúsított vallomásáról.
Új hálózat kiépítésén dolgozott a pénteken elfogott merénylő.
Salah Abdeslam ujjlenyomatait megtalálták abban a brüsszeli lakásban, ahol néhány napja tűzpárbaj volt.
Befejezték a terrortámadás miatt félbeszakadt koncertet. Nagyon érzelmes este volt.
Ez az együttes koncertezett a Bataclanban, amikor lecsapott az ISIS és 90 embert megöltek a nézőtéren.
A zenekar koncertjén kilencven emberrel végeztek a terroristák. Kedden jótékonysági koncertet adnak a túlélőknek.
A terroristák 17 percen keresztül fenyegetnek újabb támadásokkal. A végén külön kitérnek Nagy-Britanniára.
A belga állampolgár korábban an-Nuszra és az Iszlám Állam csapataiban harcolt.