A nyilvánvaló bizonyítékok ellenére a hatóságok elutasították az összes feljelentést a parkolási-ügyben. Szerintük még a bűncselekmény gyanúja is hiányzik. A parkolási maffia fellélegezhet.
Mert tilosban parkolt, amikor a szerkesztőségünk melletti lakásban találkozott a magyar külügyminisztérium egyik tisztviselőjével.
A bíróság a sorszám nélküli parkolójegyek és az MSZP-Fidesz összefogásról szóló anyagainkról döntött. A javunkra.
Kerpel-Fronius Gábort, a Momentum főpolgármester-jelöltjét kérdeztük arról, miért pont most jelentették be az indulást.
A gyanús szerződéseket korábban a fideszes és szocialista képviselők is megszavazták.
Karácsony Gergely azt javasolta, hogy vegyék át a gyanús cégektől a parkolási feladatokat. A Szocialisták úgy estek neki, mintha Tarlós István fizetné őket. A zuglói polgármesternek végül emlékeztetnie kellett az MSZP-t, hogy ki is a szövetségesük.
A Budapest Közút Zrt. kapott egy lakossági megkeresést, amire nem tudtak nemet mondani.
A zuglói polgármester szerint a Fidesz már többször megakadályozta a zuglói parkolás költségeinek csökkentését, amivel az időt húzza.
Fekete zsákot húztak a parkolóórákra, mert szerintük a Fidesz és a szocialisták által csont nélkül megszavazott zuglói parkolási rendszer pénzszivattyúként működik.
„A múlttal kapcsolatos érzéseink helyett a jövővel kapcsolatos tettek döntsenek” – vágta rá virtigli szocialista konkrétsággal Karácsony Gergely. Csatlakozott Tóth Bertalan is az MSZP majálisán.
Május végéig elnapolták a kérdést, majd talán akkor.
Ki volt a jobb zuglói polgármester, Papcsák Ferenc vagy Karácsony Gergely? Ki a bűnös a parkolási botrányban? Miért tesz szívességeket Karácsony a Fidesznek és a szocialistáknak is? Interjú Várnai László zuglói polgármester-jelölttel.
Papcsák Ferenc és Martos Dániel kincstárnok túl vakmerőt húztak. Szembe mentek a budapesti parkolás nagymenőivel. Egy kivágott jelenet története.
A rendkívüli ülésen Karácsony Gergely visszavette volna az üzemeltetést, a Fidesz pedig vizsgálóbizottságot állított volna, de végül minden maradt a régiben.
Szentendrén mondták fel az idegek a szolgálatot.