parlament

Ők lesznek az országgyűlés sztárjai

Már csak 199-en vannak a funkcióját mára szinte teljesen elveszítő parlamentben. De még így is lesznek olyan képviselőink 2018-ig, akik ha másra nem is, legalább a nép szórakoztatására alkalmasak lesznek. Őket szedtük össze, a bocskais LMP-stől a pofonokból semmit sem tanuló fideszesen át az új Lendvai Ildikóig.

Bede Márton
POLITIKA

Remélem, mindenki ünneplőbe öltöztette a lelkét

Nagy nap ez a mai, ma ül össze először a rendszerváltás utáni Magyarország hetedik parlamentje. Most először már csak 199 képviselővel!

Király András
POLITIKA

Tényleg a volt szkinhed jobbikos lesz az országgyűlés alelnöke

Az ellenzékiek állítólag azért fogadták el a jobbikos jelöltet, mert Kövér László befenyítette őket, hogy ha nem egyeznek meg, akkor ő saját hatáskörben csak fideszeseket fog jelölni.

erdelyip
POLITIKA

Megint Kövér László lesz a házelnök

Kerner Zsolt
POLITIKA

A Le Meridienben szállnak majd meg a vidéki képviselők

Azért kell a luxushotel, mert a spórolás miatt elvették a lakáspénzüket.

Kerner Zsolt
Egyéb

Gazdagabb lesz a Jobbik mint az MSZP

2,5 milliárd forintot osztanak szét a Parlamentbe került pártok között. A Jobbik 466 milliót várhat a számlájára.

Botos Tamás
politika

Megalakult az LMP frakciója

Botos Tamás
POLITIKA

Horn Gyuláról elnevezett termet szeretne a parlamentben az MSZP

Ezt kezdeményezik most a ház vezetésétől. Azaz Kövér Lászlótól. Biztos sikernek tűnik az ötlet.

Horváth Bence
politika

Nézzünk körbe a megújult országházban!

Felújították a parlament alsóházi üléstermét. BLING BLING! Ilyen volt, ilyen lett! RUPPÓTLAN volt képviselők ezt már nem láthatják.

Bede Márton
POLITIKA

Így kell szórakoztatóvá tenni a politikát: Starcraft bajnokságot a parlamentbe!

Uncsi napirendi felszólalások helyett számítógépes játékban nyomták le egymást a svéd politikusok. Itthon is jöhet!

vorosi
POLITIKA

Kicsit drága laptopokat kapnak a parlamenti képviselő

Tbg
gazdaság

Az új parlamentben Gyurcsányt kitömik pénzzel

Kevesebbet visznek haza a képviselők. Ez ám a politikai rezsicsökkentés! Az eddig egyik legrosszabbul kereső képviselő, Gyurcsány „Balegyenes” Ferenc nagyot kaszálhat. Kövér László 40 százalékot bukik.

Herczeg Márk
parlament

A kormány kitiltotta a kutyákat az új Kossuth térről

Tbg
politika

A kieső fideszes képviselőknek sem kell rettegni a holnaptól

A Hvg 136 fideszes képviselőből csak 8-at talált, akikről még nem tudni, hogyan tovább. A többiek hivatalokban kapnak pozíciót.

Tbg
politika

Gyurcsánynak vagy Bajnainak lehet saját frakciója

Az MTI-nek azt mondta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa, hogy a házszabály szerint sem a DK, sem az Együtt-PM nem alkothat önálló frakciót, még akkor sem, ha a szövetség más tagjainak csatlakozását elfogadják. Pedig de.

Herczeg Márk
parlament