parlament

Polt Péter megtartotta az éves beszámolóját a tök üres ülésteremben

Na jó, volt bent vagy 10 képviselő, aki kíváncsi volt a legfőbb ügyésznek a hatóság tavalyi tevékenységéről szóló beszámolójára.

Herczeg Márk
parlament

Kövér László 432 ezer forintos büntetésre ítélte Szél Bernadettet, mert odaállt Németh Szilárd mögé egy „HAZUDIK” feliratú lappal

Hadházy Ákos, az LMP másik társelnöke 100 ezer forintos büntetést kapott ugyanezért.

Herczeg Márk
parlament

Hat, azaz 6 képviselő vesz részt az Országgyűlés munkájában

A mai napon amúgy az igazságszolgáltatás vezetői számolnak be a tavaly végzett tevékenységükről.

Botos Tamás
POLITIKA

Szigorították a 12 év alattiak ellen elkövetett szexuális erőszak büntetését

Nem lesz enyhítő körülmény, ha az áldozat beleegyezett.

Magyari Péter
igazságszolgáltatás

Tállai András a parlament lépcsőjének Méltóságos Ura

Szeptember óta buszoztatja a választóit a Parlamentbe Tállai András, szemérmetlenül kampányolva saját maga mellett. De a legfontosabb, hogy készüljön egy fotó a lépcsőn.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Kövér László a sztálinizmusról szóló konferencián felszólalt a „magánhatalmak érdekeit kiszolgálni hivatott úgynevezett demokráciák” ellen

Az újságírókat a Parlamentből előszeretettel kitiltogató házelnök a szovjet diktatúraexportról szóló konferencia fővédnökeként inkább a pokoli nyílt társadalmat szapulta. Szerinte valakik meg akarják szüntetni az emberek identitását.

Herczeg Márk
képzavar

Rugdalózó László Petra összeomlik a Parlamentben --> Kitiltják az Index két munkatársát

Nagyon mélyre süllyedtek: újságírtak.

Bede Márton
politika

A Parlament vizsgálja, hogy a Pesti Srácok operatőre elküldte az anyjába a jobbikos Szilágyi Györgyöt

A jobbikos N1 Tv egykori operatőre már kormánypropagandistaként szállt bele korábbi harcostársába.

Herczeg Márk
parlament

„Hazudik” - feliratozta Németh Szilárd felszólalását az LMP a parlamentben

Egy rövid időre sikerült kizökkenteniük a sorosozásból.

Czinkóczi Sándor
hablaty

Orbán új hátizsákja VÖRÖS

Az úszószövetség elnökétől kapta.

Herczeg Márk
divat

Kitiltották a parlamentből Mészáros Lőrinc tévéjét

Kövér László részrehajlásmentesen akadályozza a sajtó munkáját.

Szily László
media

Megszűnik a családi házak kötelező kéményellenőrzése

Ezentúl akkor hívjuk az ellenőrt, amikor akarjuk.

Sarkadi Zsolt
ÉLET

Itt a törvényjavaslat a választási rendszerről: senkinek sem járna több hely, mint amilyen eredményt elért

Minden párt csak olyan arányban lehetne jelen a parlamentben, amilyen arányban a szavazatokat kapja. Ez a Fideszre most egyáltalán nem igaz. Megszületett a pontos javaslat, amiért akár polgári engedetlenséggel is harcolnának.

plankog
POLITIKA

Tényleg van keresztényüldözés Magyarországon – 10 brutális videó az áldozatokról

Főleg 2010 után gyorsult fel a folyamat, a támadók a legmagasabb méltóságokat is célba veszik.

Herczeg Márk
vallás

Szájer véletlenül beleszállt Orbánba

Az EP-képviselő szerint akik trágárkodnak, és hatásvadász hazugságokat szajkóznak a parlamentben, csak fel akarják hívni magukra a figyelmet.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA