A kötelező kézfertőtlenítés szabálya sem vonatkozik a honatyákra.
Csak 35 képviselő jelent meg a teremben.
Ez már a harmadik verekedés, amit a kormányt ellenőrző személy kinevezése váltott ki.
A kokain miatt mutatott az orrára, nem antiszemitizmusból.
Az idei 75 milliárd forintról jövőre 97 milliárd forintra emelkedik a közszolgálati médiaszolgáltatás támogatása.
A hallgatók demonstrációt szerveznek a Kossuth térre délelőtt.
Pedig június közepén újra kötelezővé tették.
Mármint nem a tudósítókat, csak a turistákat.
Megsértődtek.
Ehhez az kell, hogy Kövér László és Áder János is villámgyorsan aláírják a kedd délelőtt megszavazott törvényt.
Mostantól nem lesz kötelező az örökbefogadási tanfolyam elvégzése, és gyorsabban örökbe adhatók lesznek a családjukból kiemelt gyerekek.
Jöhet viszont ezentúl az egészségügyi válsághelyzet.
Nyomódnak a gombok.
A házelnök szerint ha nem vigyázunk, Trianon megismétlődő jövővé is válhat.
1990. június 4-én Orbán Viktorék azért tiltakoztak, mert a kormány nem egyeztetett velük az egyperces felállásról. Harminc évvel később ők zárják ki az ellenzéket a megemlékezésből.