A koronavírus-járvány elleni küzdelem közös nemzeti ügy, amelyhez mindannyiunknak hozzá kell járulni - olvasható a törvényjavaslatban.
Ez a módosítás venné el a kulturális dolgozók közalkalmazotti státuszát.
Három hónapra kérnek pluszjogosítványokat a parlamenttől.
A koronavírus-járvány elleni átgondolt cselekvési tervet hiányolja az Albin Kurti vezette kormánytól az országgyűlés többsége.
Nem a kormány pénteken benyújtott felhatalmazási törvénye vezeti be az orbáni diktatúrát, de ettől még teljesen érthető, ha egy ellenzéki képviselő azt mondja, hogy ekkora túlhatalmat ő nem szavazhat meg. A kormány pontosan ezért írta így meg a törvényt.
Az MSZP-s képviselők pedig beadtak egy módosítót, ami 90 napban korlátozná a rendkívüli helyzetet és megteremtené a lehetőségét, hogy a parlament online is folytathassa munkáját.
B. Nagy László a Magyar Hangnak mondta el, hogy miért vett részt a hétfői ülésen.
Orbán arra kérte a képviselőket, hogy ne rendüljenek meg, ne bizonytalanodjanak el,.
Szerintük ez teljhatalmat adna Orbán Viktornak. Ragaszkodnak ahhoz, hogy legyen időbeli korlátja a rendkívüli állapotnak.
„Nem a korlátlan hatalom az orvosság” - áll állásfoglalásukban.
Lenne még mit átbeszélni.
A koronavírus miatt meghatározatlan időre meghosszabbítanák a különleges jogrendet.
Ott több a szék, így nem kell szorosan egymás mellett ülniük.
Győr fideszes polgármestere miatt módosították az összeférhetetlenségi szabályozást.
A Parlament épületének 1896-os felavatására nem készült el minden kőcímer az összesen 386 helyre, ezért több meglévőt sokszorosítani kellett. Eddig nem volt rajta Hódmezővásárhely, Tata, Zalaegerszeg, Szombathely, de még Szolnok címere sem.