Képviselői kérdésre adott kurta választ Orbán Balázs.
Hol a legnagyobb az egy négyzetméterre eső pénzügyi zsenik száma? Nem, nem a Wall Streeten, hanem a Kossuth téren! A képviselőktől próbáltuk megtudni, mi a titok.
Beleírták a törvénybe, hogy az országgyűlés elismeri a kormány járvánnyal kapcsolatos munkáját. Az ellenzék szerint a Fidesz védekezés helyett alkotmányba foglalta a lopást.
A civilben zöldséges LMP-s Csárdi Antal felvetette a parlamentben, hogy Kósa nem biztos, hogy csupán ostoba volt, felmerülhet a befolyással üzérkedés is. Elegáns választ kapott Völner Páltól.
Ez volt a menü az országházban: afrikai kuruzslózás, ereszen menekülő szájerezés, kitömött állatozás, részeges gyurcsányozás, vörös bárózás.
Bejelentette, hogy hamarosan egymillió ember oltására elég orosz, és 2,5 millió ember oltására elég kínai vakcina érkezik.
Átlagosan 28 millió forint vagyona van egy képviselőnek.
A képviselő szerint ez nonszensz, jogi lépéseket tervez.
Az ellenzék kezdeményezte, a kormány szerint akadályozzák a védekezést.
A napirenden szerepelne három, a gazdasági válság kezelését ellenőrző, a járványkezelés hibáit feltáró és a kínai koronavírus elleni vakcinával kapcsolatos kérdéseket tisztázó vizsgálóbizottság felállítása.
Először a saját mikrofonjánál szólalt fel, de azt a maszkviselés hiánya miatt kikapcsolták, ekkor ment a pulpitushoz.
Az ügyészség szerint fennáll a bűnismétlés veszélye.
Az egyik képviselő megpróbálta ellopni a szavazóurnát.
Eszerint a nevelés keresztény kultúrán alapul, az egyetemeket fenntartó magánalapítványoknak adott pénz pedig már nem közpénz. A választási törvényt is módosították.
Kilencedszer változik a gránitszilárd alaptörvény. Az ellenzék a járványhelyzetről, az út szélén hagyott munkanélküliekről beszélt, a kormányoldal arról, hogy a baloldal a hazát támadja, és a korlátozások idején is segélyt adna munka helyett.