Így akarják elejét venni a merényleteknek.
Az ellenzék több hónapon keresztül heti rendszerességgel szervezett tüntetést az erőszak és a kormány ellen, miután egymás után két lövöldözés rázta meg az országot.
Éppen a választási kampány idején, ami pont az Orbánnal egy követ fújó Ficónak kedvez.
A részben magyar származású Rastislav Káčer volt az, aki a korábban a faszba küldte Orbánt.
Elemzők szerint „politikai földrengés” történt.
A három nagy párt fej fej melletti csatájából a jobboldali Nemzeti Koalíció jöhet ki nyertesen, de a szélsőjobboldali Finnek Pártjával sincs meg nekik a kormányzáshoz szükséges többség.
Vasárnap választ Finnország. Az összes párt, még a korábban a Moszkvához közelállónak tartott Finnek Pártja is egyetért abban, hogy helyes döntés felfegyverezni Ukrajnát. Három pártnak szinte egyenlő esélye van, az ország történetében először akár a szélsőjobboldali Finnek Pártja is nyerhet.
Türk tanácsbeli megfigyelőtársaink mutatják az utat.
Kallas ukránpárti kampánya majdnem kétszer annyi szavazatot hozott, mint amennyit a kihívói kaptak.
Két éven belül ötödször tartanak parlamenti választásokat az országban.
A Bolgár Szocialista Párt kedden bejelentette, hogy nem sikerült kormányt alakítania.
Két fordulóban járulnak urnához ismét Franciaországban két hónappal az elnökválasztás után. Az elnöknek ezúttal nem a szélsőjobb és Marine Le Pen, hanem a baloldal és Jean-Luc Melenchon okozhat fejtörést.
A magyar kormány közeléből komoly összeggel támogatták a szlovén kormánypárti médiát, ma kiderül, megérte-e.
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet megfigyelői is aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy húsz percre megakadt az online szavazatszámlálás.
Áprilisban és júliusban már volt két sikertelen választás.