A Partizán rablópártokról szóló új filmjében szabolcsiak is elmondják, hogyan csúfolják meg a polgármesterek és fideszesek a választásokat, és egyben pumpolják a nyugdíjrendszert ukrán voksturistákkal.
Amit pedig nem lehet jogállami eszközökkel visszaszerezni, arra különadót vetnének ki.
Kubatov Gábor inkább másról kezdett beszélni, amikor megkérdeztük a korrupciós vádról. Az ország egyik leggazdagabb embere azt is elmondta, miért fizette be Semjént vadászatra.
A Partizán azt írja, hogy a hallgatók utólag úgy döntöttek, nem járulnak hozzá a film közléséhez. A freeSZFE közösség tagadja a letiltást.
Mi történt az elfoglalt egyetem falai között, hogyan szerveződött az ellenállás, milyen kétségek, félelmek gyötörték az SZFE polgárait? A Partizán kamerája bejutott oda, ahová más nem pillanthatott be.
Pető Attila volt az, akit vezetőszáron vittek el Erdő Péter miséje alatt. A Partizánban egykori zaklatóját is megnevezi.
A tavaly szétesett lapot birtokló alapítvány egykori elnöke a Partizánnak elismerte, hogy valójában az újság részvényei sosem voltak nála. Azt mondta, Schmidt Mária felől olyan üzeneteket kapott, hogy „felmossa vele az Indexet”.
Majd egy korábbi állapot szerint építenék vissza az épületet. A Partizán szerezte meg a terveket, melyek valódiságát a Kossuth tér átépítéséért felelős Wachsler Tamás is megerősítette.
A 444 újságírója a Makro című magazinunk második számáról adott interjút Gulyás Mártonnak.
A Partizán 3 részes filmben mutatta be a magyar punk 1978 és 1984 közötti hőskorát. Spions, Beatrice, Rottens, CPG.
Kaposváron végzett színészek saját tapasztalataik alapján nem tudják jó szívvel azt mondani a tiltakozó SZFE-seknek, hogy nem kell aggódni Vidnyánszky érkezése miatt.
A Partizán kétrészes filmben mutatta be a miniszterelnök tágabb családját. Onnan, hogy hogyan lett meg az apja első milliárdja, odáig, hogy Lévai Anikónak milyen befolyása van a gazdaságra. Kiderült az is, hogy Orbán mindkét öccse imád repülni, a kisebbik pedig szó szerint fegyverbolond.
A Partizán műsorában közösen szerepelt a két férfi, akiket Facebook-posztjaik miatt vitt el a rendőrség. A gyulai Csóka-Szűcs János telefonja és számítógépe még mindig le van foglalva, Kusinszki Andrásnak pedig azt mondták a rendőrök: ez kiemelt ügy.
Az iráni diáklány kilenc éve élt Magyarországon, magyar barátai voltak, sok millió forintot áldozott a tanulmányaira. Most ketté törték a pályáját, kiutasították az egész EU-ból, hogy példát statuáljanak. A Partizán dolgozta fel a történetét.
A járvány kezdetétől napi adással jelentkezik a Partizán, Gulyás Mártonék csatornája. Így az első hazai online közéleti televíziót nem újságírók, hanem politikai aktivisták indították el.