A bíróság azonnali jogvédelmet rendelt el az építési engedéllyel szemben.
Hol van itt a katolikus szellemiség? Már bíróság is kimondta a diszkriminációt: a Pázmányról kirúgott docens és a felmondó pszichológus mesélik el, mi történik, ha berág rájuk a jó politikai hátszelű vezetés.
Bognár Bulcsúnak átszervezésre hivatkozva mondtak fel, valójában azonban egy tanulmányát kifogásolták. Még az egyetem vezetői sem tudták megmondani, hogy mi is a bajuk vele katolikus szempontból.
Az eset után az egyetem hallgatói a diplomaosztón álltak ki az oktatók mellett. A vége felmondás lett.
Kovács-Buna Károly a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán diplomázott 2021-ben.
A Nemzeti Múzeum főigazgatója lett a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ elnöke.
A tudomány szabadságáért tüntettek a Pázmány épülete előtt, tiltakozva az egyetem négy munkatársának távozása miatt. Hodász András felidézte, hogy pár éve az egyetem lelkészeként a végzősöknek azt mondta: nem igaz, hogy az egyház ellenzi a tudományos szabadságot, de attól fél, hogy túl naiv volt.
Velkey György László vezette a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tehetséggondozó programját, a Ludovika Collegiumot. Az apja korábban fideszes fővárosi politikus is volt.
Kedden közleményt adott ki a kar vezetése, miután felmondott a harmadik pszichológus is, aki fegyelmit kapott, miután tudományos bizonyítékok alapján arról írt, a szeretetteljes család fontosabb a gyerekeknek, mint a szülők neme.
A másik kettő még augusztusban távozott, miután az egyetem etikai eljárást indított a pszichológusok ellen, amiért arról írtak, hogy a tudományos bizonyítékok szerint a szeretetteljes család fontosabb a gyerekeknek, mint a szülők neme.
A dékán be akarja bizonyítani, hogy a katolikusok nem is hülyébbek az országos átlagnál, és ezt maga akarja demonstrálni - pedig idáig ilyet senki sem állított.
Az egyetem átszervezéssel indokolta az elbocsátást, a volt docens szerint ez csak ürügy.
Az oktatók bűne az volt, hogy a Pride előtt megjelent egy cikkük a melegek kirekesztéséről és a szivárványcsaládokról.
Ingyenesen biztosítja számukra a bölcsészkar.
A HÖK szerint sem világnézeti okból indult a fegyelmi eljárás.