pécs

Poroltóval fújta le a buszsofőrt a részeges kerekesszékes garázdálkodó

A járdák mellett parkoló autók pécsi réme addig fújta a sofőrt a poroltóval, amíg az ki nem ürült.

kasnyikm
bűnügy

Elképesztő: 99 százalék szavazott igennel a titkos fodorgáborista fészekben

Egy pécsi körzetben 206 igennel szemben mindössze 2 nem állt.

Szily László
POLITIKA

A kormányra borult, fejével dudált a sofőr, így találták meg az út közepén

Két pécsi huszonéves túltolta.

plankog
káosz

Pécsen Rátgéber László invitál népszavazni

Persze csak a demokráciát népszerüsíti, rossz aki rosszra gondol.

Bede Márton
POLITIKA

Ötször annyi szurkolót érdekelt a Fradi II, mint a bajnokcsapat

Újabb negatív nézőcsúcs született az NB1-ben.

Rényi Pál Dániel
foci

Csempésznek néztek a reptéren egy iráni apukát, aki a Pécsen tanuló gyerekei tandíját hozta készpénzben Magyarországra

475 ezer forintra büntették, és azt mondja, megalázóan bántak vele.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Nem bírták a vereséget a Pécs ultrái, balhéztak a dunaújvárosi pályán

Még a színvonalas találkozót is le kellett állítani, mikor elkezdtek átugrálni a kerítésen a szurkolók.

Botos Tamás
sport

Vakvezető kutyája miatt egyetlen pécsi kollégium sem fogadja a látássérült diáklányt

Pedig törvény kötelezi őket erre. A hegedűművésznek tanuló lány most albérletet keres.

Rényi Pál Dániel
oktatás

Hétfőtől gyűlnek Pécsen a nemzetközi hungarológusok

Király András
TUDOMÁNY

Ön mennyiért költözne Szegedről Mohácsra?

Havi + 70 ezerért egyelőre nagyon kevesen mennek át Csányi Sándor régi vágóhídjáról az újra, hiányzik még 120 dolgozó.

Magyari Péter
gazdaság

Büdös van Pécsen

A helyiek szerint nem szokatlan, de nem is kellemes.

Botos Tamás
ÉLET

Vádat emeltek a pécsi buszsofőr ellen, aki egy 5 méter mély árokba lökte mozgássérült utasát, aztán otthagyta

Nem hitte el neki, hogy nem részeg, csak beteg.

anarki
közlekedés

Megtagadta a bíróság, hogy bejegyezzék a Zsolnay utódját

Pedig a pécsi önkormányzat ezen keresztül mentette volna meg a márkanevet. Szerintük csak technikai hiba történt.

Czinkóczi Sándor
gazdaság

Brutálisan összeverte a terhes élettársát

A rendőrség elfogta a 24 éves pécsi P. Gyulát.

Herczeg Márk
bűnügy

Egy cápa után a mérgesráják is megdöglöttek az új pécsi állatkertben

Rejtélyes halálsorozat tizedeli az akvárium lakóit, az igazgató tanácstalan.

Rényi Pál Dániel
ÁLLAT