Ha ez sem hoz eredményt, március 16-án munkabeszüntetés is jöhet.
Ha kell, inkább kétkezi munkát fog végezni. Közeledik a határidő, hamarosan fizetés nélküli szabadságra küldik az oltatlan tanárokat.
A Magyar Közlönyben úgy jelent meg egy rendelet a bérpótlékoktól, hogy a szakszervezetek még javában tárgyalnak a béremelés mikéntjéről.
Azonnali béremelést és az oktatásban dolgozók munkaterheinek csökkentését követelik a kormánytól.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint április 19-én lehetetlen a nyitás.
Értékesnek nevezik a tanárok munkáját, de azért figyelnek a „nem pedagóguspárti” hangokra is. A szakszervezet pedig ne kritizáljon, ha már teljesült egy követelése.
Digitális munkavégzést szorgalmaznak, amit azzal indokolnak, hogy az intézmények egy részét már így is bezárták a járvány miatt.
Pedig a WHO is ezt ajánlja.
Ausztriában már zárnak, indokolja az érdekvédelmi képviselet.
A pedagógus-szakszervezet szerint amíg „a kormány nem csak szavakban, hanem tettek szintjén is el nem kötelezi magát az élet és az egészség védelme mellett, addig is lépéskényszerben vannak a szülők”.
Ha nem lesz megegyezés a kormány és az SZFE dolgozói között, akkor a PDSZ pedagógusai 2 órás szolidaritási sztrájkot hirdetnek.
Kásler Miklós szerdán még azt mondta, az elvégzett munkájuk elismeréseként adják a juttatást. Most kiderült, hogy egy uniós pályázatból fizetnek, és többet is kell dolgozniuk érte.
Az érdekvédelmi képviselet szerint a diákok és a felügyelő tanárok sem kapták meg a jogszabály által meghatározott időben az értesítést.
Egyrészt azért, mert szakmailag nincs rendben, másrészt a járványhelyzet miatt nincs is idő felkészülni rá.
„Különösen felháborítónak” tartják, hogy Maruzsa Zoltán szerint a rájuk szakadt sok szabadidő miatt a tanárok legalább fel tudnak készülni az új NAT-ra, amit szerintük nem szabadna bevezetni szeptemberben.