Még jó, hogy van róla társadalmi vita is!
Bár a belügy kérdőíve anonim, az igazgatók és a pedagógusok csak akkor tölthetik ki, ha megadják iskolájuk OM azonosítóját.
Sorra kapják a pedagógusok a státusztörvény szerint új bérajánlatukat, de a kirajzolódó kép igencsak elkeserítő. A beígért tízszázalékos emelés helyett a legtöbben csak öt százalékot kapnak, de van, akinek egyáltalán nem változik a bére, sőt olyan is, akinek valamiért csökken.
Informatikatanítást vállaló apukák, átképzésben gondolkodó pedagógusok – így indul a tanév a státusztörvény bevezetése után. Podcastunkban tanárok, diákok és szülők beszélnek arról, hogyan élik meg a helyzetet. A hangulatot jól mutatja, hogy egyre kevesebben akarnak névvel nyilatkozni.
A PSZ szerint lejáratás történik és a két oktatási szakszervezet ellehetetlenítése zajlik.
Lesz ám béremelés, ha a csúnya Európai Unió nem tartja vissza a Magyarországnak járó forrásokat.
Az államtitkár szerint szó sincs például arról, hogy 16 ezer pedagógus hiányozna a rendszerből. Rákérdeztünk az ellentmondásra, válaszoltak is.
Fiatalok tömegei kerülhetnek ki úgy az iskolából, hogy a betanított munkán kívül nem lesznek alkalmasak semmi másra.
Az Alkotmánybíróság szerint alaptörvény-ellenes lenne, ha a választók az oktatás problémáiról szavaznának.
Egy állami adatbázisban több mint ötezer pedagógus álláshirdetés található. Abszolút értékben Budapesten és Pest megyében a legrosszabb a helyzet, itt van az üres állások egyharmada. Létszámarányosan Nógrádban van a legnagyobb baj.
1884-en kezdték el idén a pályát, miközben a nyugdíjba vonulók száma ennek több mint kétszerese lehet.
Szociális munkások és rendőrök is jelentkezhetnek a támogatásra, amellyel a pályaelhagyást akarja megakadályozni a Soproni Tamás vezette önkormányzat.
Az eredmény elég egyértelmű lett.
A státusztörvény várhatóan a tanárok tömeges távozását hozza magával. Milyen súlyos a helyzet, és kiket veszít el a mára kivéreztetett közoktatás?
Az Országgyűlés aznap dönt a bosszútörvényként is elhíresült jogszabályról.